Claudiu Secaºiu a politikusok dossziéinak újbóli vizsgálatát ígéri

Megsemmisítették azokat a dossziékat, amelyek a politikusok együttműködését bizonyíthatták volna a Szekuritátéval – jelentette be csütörtökön Claudiu Secaºiu, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) elnöke.

2006. április 14., 00:002006. április 14., 00:00

Secaºiu szerint ezen dossziék egy részét 1989. december 22-én semmisítették meg – egy szekustiszt jelentésében ugyanis szerepel egy erre vonatkozó parancs. A CNSAS elnöke elmondta, a jelentésből kiderül: éppenséggel azoknak a politikusoknak a dossziéját semmisítették meg, akik néhány hónap múlva az ország vezető politikusai lettek. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy újravizsgáljanak egyes dossziékat, amelyeket Gheorghe Oniºoru előző elnök idején titkosítottak. Secaºiu azt is elmondta, hogy egyes dossziékat akkor is titkosítottak, amikor a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) átkerültek a CNSAS-hoz. Mircea Dinescu CNSAS-tag ugyanis azzal vádolta Oniºorut, hogy megegyezett volna a titkosszolgálatokkal egyes politikusokra vonatkozó dossziék titkosításáról. Dinescu szerint elsősorban arról a 105 ezer dossziéról van szó, amelyeket nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosítottak. Ezzel kapcsolatban Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője kijelentette: nem tartja kizártnak, hogy a titkosított dossziék között voltak egyes politikusok dossziéi is. A SRI vezetője azonban hozzátette: ő maga nem tudja mit tartalmaznak az említett iratok. Ennek ellenére lehetséges magyarázatot adott a titkosítás okaira: szerinte előfordulhat, hogy azok a személyek, akiknek dossziéját tikosították, kapcsolatban álltak egyes országok nagykövetségeinek tagjaival, emiatt pedig az illető országok kérhették, ne vizsgálják át ezeket. Emellett Timofte elmondta: 1999-től a hírszerző szolgálat egyetlen dossziét sem titkosított, ez ugyanis a SRI és a CNSAS vegyes bizottságának feladata volt.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni