
Fotó: Gov.ro
A román hadsereg kiképzése és felszerelése továbbra is kulcsfontosságú marad, hogy megerősítsük Románia védelmi kapacitását, és hogy az euroatlanti közösség határállamaként megfeleljünk a geostratégiai követelményeknek és kihívásoknak – üzente Nicolae Ciucă kormányfő a román hadsereg napján.
2022. október 25., 14:142022. október 25., 14:14
„Ez a legalkalmasabb lehetőség arra, hogy köszönetet mondjunk a román katonák mai generációinak, tökéletesen bízva abban, hogy megvédik az országot; ők becsülettel képviselnek minket a katonai missziókban és hadszíntereken szerte a világon az Észak-atlanti Szövetség, az ENSZ vagy az Európai Unió égisze alatt” – idézi az Agerpres a kormányfő üzenetét.
Ciucă emlékeztetett, hogy az idei Global Firepower jelentés szerint Románia felkerült a világ legerősebb katonai erőinek listájára:
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a védelmi képességek fontossága minden eddiginél nyilvánvalóbb egy olyan időszakban, amikor Oroszország „felelőtlen katonai agressziója Ukrajna ellen” veszélyezteti a régió, sőt az egész világ biztonságát. Kiemelte továbbá a román katonák magas szintű kiképzését, és kijelentette: bízik benne, hogy a román hadsereg megfelel a jelenlegi védelmi és biztonsági követelményeknek.
„A román hadsereg minden egyes küldetésnél bizonyítja magas szintű képzettségét. Köszönjük, hogy komolyan veszik és teljesítik feladatukat. (...) A hadsereg továbbra is élvezi a polgárok bizalmát” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy
„Védelmi miniszterként és katonatisztként szerzett tapasztalataim alapján, ismerve korábbi kollégáim magas szintű képzettségét, teljes mértékben bízom abban, hogy a román hadsereg képes lesz megfelelni a jelenlegi védelmi és biztonsági követelményeknek” – üzente még a kormányfő.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!