Oltási igazolvány is kell majd a boldogító igen mellé
Fotó: Gábos Albin
Újabb kedvezménnyel kecsegteti azokat, akik beadatják maguknak az új típusú koronavírus elleni vakcinát Florin Cîțu miniszterelnök.
2021. május 05., 17:092021. május 05., 17:09
Nemcsak a köztéri rendezvényeket, a magánrendezvényeket is engedélyezné június elsejétől a kormány, azonban csak a beoltott személyek számára. Florin Cîțu kormányfő szerdán úgy nyilatkozott: pénteken azzal a javaslattal áll majd az enyhítésekről döntő minisztériumközi bizottság elé, hogy a
azonban csak beoltott személyek részvételével. „Minden rendezvényszervező, akivel beszéltem Kolozsváron és Bukarestben egyetértett azzal, hogy csak a beoltott személyek számára szervezzen eseményt.
– idézte a kormányfőt a G4Media hírportál. A miniszterelnök szerint a pénteki találkozón a másik javaslat az lesz, hogy az irodákban, munkahelyeken ne legyen kötelező a védőmaszk viselete, ha valamennyi alkalmazott be van oltva.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.
A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
3 hozzászólás