
Fotó: Gov.ro
Június elseje után lehet szó lazításokról – hangsúlyozta ismételten Florin Cîţu miniszterelnök. Leszögezte egyúttal, a diákok a vakáció előtt is érvényes forgatókönyvek mentén térnek vissza az iskolapadokba.
2021. április 27., 09:282021. április 27., 09:28
A kormányfő és kabinetje továbbra is célnak tekinti, hogy június 1-jére 5 millió polgárt, vagyis a felnőtt lakosság több mint 30 százalékát immunizálják, ez tehetné lehetővé a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások első enyhítését júniustól.
Cîţu a közszolgálati televízió hétfő esti műsorában újfent beszélt ugyanakkor arról a lehetőségről is, hogy a vendéglők – amennyiben a személyzet minden tagja felvette a koronavírus elleni oltást – kapacitásuk 30–40 százalékával a fertőzöttségi rátától függetlenül nyitva tarthassanak – írja az Agerpres hírügynökség.
Ebben a kontextusban bejelentette: azt ajánlotta a helyi hatóságok képviselőinek, hogy – Temesvár mintájára – minden hétvégén szervezzenek oltási maratont.
Ami pedig a tanítást illeti, leszögezte, a diákok a vakáció előtt is érvényes forgatókönyvek mentén térnek vissza az iskolapadokba. Rámutatott: e tekintetben semmi nem változott, hisz az iskolák nem voltak bezárva, hanem egyszerűen csak vakáció volt a két húsvét között.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azzal a kéréssel fordult az egészségügyi tárcához, hagyják jóvá, hogy a végzős osztályok diákjai május 10-én – a járványügyi forgatókönyvtől függetlenül – teljes létszámban térjenek vissza az iskolapadokba, és ne csak 50 százalékban, ahogyan a jelenleg hatá
Mint ismeretes, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azzal a kéréssel fordult az egészségügyi tárcához, hagyják jóvá, hogy a végzős osztályok diákjai május 10-én a járványügyi forgatókönyvtől függetlenül teljes létszámban térjenek vissza az iskolapadokba, és ne csak 50 százalékban, ahogyan a jelenleg hatályos rendelkezések a sok koronavírus-fertőzöttet számláló településeken lehetővé teszik. Ugyanakkor a tárcavezető az elmúlt napokban többször is leszögezte, kitart amellett, hogy az iskolákban koronavírus-nyálteszteket használjanak, azokat azonban nem ismeri el az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter kitart amellett, hogy az iskolákban koronavírus-nyálteszteket használjanak a fertőzött diákok kiszűrésére.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!