
Fotó: Gov.ro
Cáfolja a kormány azokat a sajtóinformációkat, miszerint a kabinetnél iktattak volna egy dokumentumot, amelyben a napi járványügyi adatok jelentésének ellenőrzésével foglalkozó egészségügyi minisztériumi munkacsoport létrehozásáról tájékoztatják a kormányfőt.
2021. április 19., 11:002021. április 19., 11:00
A kormány hétfői közleménye értelmében sem a miniszterelnöki kabinetnél, sem az iktatóhivatalnál, sem a kormányfőtitkárságon nem iktattak ilyen munkacsoport létrehozásáról szóló iratot.
– hangsúlyozzák a közleményben, hozzátéve, hogy a miniszterelnöki kabinet, az iktatóhivatal vagy a kormányfőtitkárság által átvett dokumentumok iktatószáma négyjegyű, és mindig megelőzi egy másik szám, amely a miniszterelnöki kabinet esetében az 5-ös, az iktatóhivatalé 17-es, a kormányfőtitkárság esetében pedig a 20-as.
Ha az irat lezárt borítékban érkezik, azt felbontják, és ráírják az iktatószámot – derül még ki a közleményből.
Ebben leszögezik, a médiában megjelent dokumentumok nem a miniszterelnöki hivatal vagy a kormányfőtitkárság által iktatott hivatalos iratok,
„Ezek hivatalosan iktatott iratokként való feltüntetése az intézményi levelezés szabályai és az adminisztratív eljárások ismeretének hiányára utal” – írják.
A közlemény megszövegezői ugyanakkor meggyőződésüket fejezik ki, hogy az illetékes szervek hivatalból vizsgálatot indítanak az ügyben, ha bebizonyosodik, hogy a dokumentumot jogtalanul minősítették hivatalos iratnak.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!