
Fotó: Facebook/jászvásári római katolikus püspökség
Bűntátóeljárás indult Iosif Păuleț jászvásári római katolikus püspök ellen a Bákó megyei Klézsén egy pap által kiskorú ellen elkövetett szexuális zaklatás ügyében.
2026. február 05., 09:302026. február 05., 09:30
A büntetőeljárás feljelentés megtételének elmulasztása miatt, hivatalból indult, miután az ügyészek megállapították, hogy
A bákói törvényszéki ügyészség január 27-én indított hivatalból vizsgálatot, azt követően, hogy a PressOne oknyomozó portál nyilvánosságra hozta az ügyet, pedig a Benchea elleni eljárás nyomán a nyomozó hatóságok is évek óta tudtak az ügyről.
Az ügyet a bákói ítélőtáblai ügyészség vette át, mivel az egyházi törvény értelmében ez az intézmény jogosult büntetőeljárás lefolytatására egyházi vezetők ügyében.
Mint arról beszámoltunk, a jászvásári római katolikus egyházmegye még január 26-án közleményt adott ki, amelyben elítéli a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseket.
A Bákó megyei Klézse plébániáján szolgált római katolikus pap követte el a visszaélést, amelyről az állami hatóságok két évvel az események után értesültek.
A PressOne azt írta, hogy
A román lap szerint a jászvásári egyház jelentette az esetet a Szentszéknek, de a Vatikán nem értesítette a román igazságügyi hatóságokat, annak ellenére, hogy a vatikáni szabályok kifejezetten javasolják az állami hatóságokkal való együttműködést gyermekbántalmazási ügyekben.

Közleményt bocsátott ki hétfőn a jászvásári római katolikus egyházmegye, amelyben elítéli a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseket.
„Majdnem három évbe telt, mire a papot büntetőjogilag felelősségre vonták, pedig a gyermekek szexuális bántalmazása esetén a törvény nem hagy teret értelmezésre: ezeket súlyos bűncselekménynek tekintik, amelyeket be kell jelenteni a hatóságoknak és ki kell vizsgálni.
– írja a portál.
A PressOne szerint a román hatóságok csak akkor avatkoztak be, miután a bákói ügyészség hivatalból átvette az ügyet: a papot letartóztatták, bíróság elé állították, és 2024-ben négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Adrian Blăjuță, a jászvásári római katolikus egyházmegye szóvivője sajnálatát fejezte ki „az Augustin Benchea pap által elkövetett, teljességgel elítélendő cselekmény okozta szenvedés és botrány miatt”.
Mint a közleményben szerepel,
Mint írták, az egyházmegye együttműködött az állami hatóságokkal a perben és folyamatosan törekszik arra, hogy megelőzze az ehhez hasonló eseteket.
Mint az egyházmegye közleményében szerepel, a hasonló esetek „súlyos bűncselekménynek minősülnek, és mélyen sértik az erkölcsi értékeket és az egyház tanításait”.
Augustin Benchea egyébként a szintén csángóföldi Pusztinán is szolgált, 2019-ben a Krónika arról számolt be, hogy a pap elutasította a csángók kérését, akik magyar nyelvű énekeket szerettek volna előadni a templomban.

Megtagadta a pusztinai plébános, hogy magyar ének hangozzék el a csángóföldi település katolikus templomában szenteste. Bár úgy tűnt, hogy a magyar nyelvű mise egy évvel ezelőtti bákói engedélyezése enyhülést hoz, az egyház továbbra is akadályokat gördít a moldvai magyarok anyanyelvhasználata elé.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!