
A ZDF honlapján kedden átírták a románok által nehezményezett szöveget
Közleményt bocsátott ki a román külügyminisztérium, amelyben azt írja: a német DPA hírügynökség által közölt és a német közszolgálati televízió (ZDF – Zweites Deutsches Fernsehen) által átvett híranyag a romániai centenáriumról nem a történelmi valóságot tükrözi és súlyos hibákat, tendenciózus megközelítést tartalmaz.
2018. december 04., 11:192018. december 04., 11:19
2018. december 04., 13:172018. december 04., 13:17
A bukaresti külügy kedden közölte, Románia berlini nagykövetségén keresztül intézkedik annak érdekében, hogy a DPA és a ZDF hibaigazítást adjon ki a romániai nagy egyesülésről közzétett anyaghoz. A román nemzeti ünnepről a DPA „Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli” címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában „korábbi magyar tartományként” említi Erdélyt.
A német hírügynökség felidézi, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően ezzel a területi nyereséggel Románia addigi területe harmadával bővült. A hírügynökség megjegyzi, hogy a románok akkor már többséget alkottak Erdélyben, és az ott lakó 800 ezer német – az erdélyi szász és bánsági sváb közösség – is megszavazta Erdély Romániához csatolását, többségük azonban azóta kivándorolt.
„A külügyminisztérium megdöbbenéssel vett tudomást a német hírügynökség által publikált és a német köztelevízió (ZDF) által átvett sajtócikkről a nagy egyesülés centenáriumával kapcsolatban, mert az nem tükrözi a történelmi valóságot, vagyis azt, hogy Erdély akaratának kifejeződése volt a Romániával való egyesülés. Túl a tendenciózus címadáson, a cikk részleteiben is a történelmi ismeretek hiányáról, valamint a történelmi valóság szándékos tagadásáról árulkodik. 1918. december elsején 100 000 személy határozott a Romániával való egyesülésről, ebben részt vett minden párt, minden vallási felekezet és minden társadalmi osztály. A Gyulafehérváron elfogadott dokumentumot, a nemzetgyűlés zárónyilatkozatát először az Erdélyben és Bukovinában élő német kisebbség képviselői írták alá” – idézi a külügyi tárca közleményét az Agerpres hírügynökség.
A minisztérium hozzáteszi, a „súlyos hibákat tartalmazó cikk tudatlanságból és rossz szándék által vezérelve” sérti a történelmi igazságot, az 1919-ben kötött versailles-i békeszerződésben, valamint az 1920-as trianoni békeszerződésben foglaltakat. A tárca ezért intézkedett Románia berlini külképviselete révén, hogy a DPA és a ZDF hibaigazítást közöljön a cikk kapcsán.
A bukaresti tiltakozás hatására a német közszolgálati televízió kedden pontosította cikkét, amelyhez olyan megjegyzést fűzött, miszerint Erdély „csatlakozott” Romániához; az eredeti szövegben ugyanakkor az elcsatolás (Anschluss) kifejezés szerepelt.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
1 hozzászólás