
Fotó: Hotnews.ro
Adina Vălean és Siegfried Mureșan európai parlamenti (EP-) képviselők személyében Bukarest két lehetséges jelöltet is javasol a Romániának járó európai biztosi posztra – közölte szerdán Ludovic Orban kormányfő.
2019. november 06., 14:412019. november 06., 14:41
2019. november 06., 15:512019. november 06., 15:51
Románia ezzel eleget tesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke elvárásának, aki egy-egy női és férfi jelölt megnevezését kérte a tagországoktól. Orban az új kormány első hivatalos ülését követő sajtótájékoztatón rámutatott: a kettős javaslatról a kormányülésen jelen lévő Klaus Johannis államfővel is konzultált, a döntést „közösen hozták”.
Orban azt mondta: a hatályos törvények szerint levélben kéri fel a kétkamarás parlament házelnökeit, hogy szervezzék meg a jelölt (vagy adott esetben mindkét jelölt) meghallgatását a bukaresti parlament szakbizottságaiban. Arra a kérdésre, hogy Bukarest továbbra is a közlekedési posztra javasol-e biztosjelöltet, vagy azzal is számol, hogy esetleg a (von der Leyen által eredetileg a magyar jelöltnek szánt) bővítési biztosi poszt megszerzésével is számol, Ludovic Orban azt mondta: ha lehetőség nyílik az esetleges cserére, akkor – Klaus Johannisszal együtt – tárgyalni fog erről az EB megválasztott elnökével.
A bukaresti sajtó eddig biztosra vette, hogy az új kormány az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöki tisztségét betöltő Mureșant fogja javasolni. Az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottságát elnöklő, szintén néppárti Vălean jelölése némiképp meglepetésnek számít. A PNL-ben húsz éve politizáló Vălean – aki Crin Antonescu volt PNL-elnök és korábbi ideiglenes államfő felesége – Románia csatlakozása, 2007 óta tagja az EP-nek, amely 2009-ben az ő jelentését elfogadva hirdetett harcot az unión belüli roaming-díjak korlátozása érdekében.
A korábbi bukaresti kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Viorica Dăncilă akkori miniszterelnök – akitől október 10-én megvonta a bizalmat a bukaresti parlament – időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott, akiknek a legitimitását a jobboldali román államfő megkérdőjelezte. Brüsszel ezért megvárta, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és az ország élére kerülő új, legitim kormány jelöljön tisztségviselőt a Romániának járó posztra az Európai Bizottságba.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!