
A Mihail Kogălniceanu-i bázison növelik az amerikai katonák jelenlétét
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
A parlament két házának szerda késő délutáni együttes ülésén elfogadták azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi amerikai katonai erők ideiglenes telepítését a Mihail Kogălniceanu-i támaszpontra. Erre azután került sor, hogy – mint beszámoltunk róla – a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta az Egyesület Államok kérését, hogy az Irán elleni hadműveletek támogatására amerikai katonai gépeket és csapatokat telepítsenek a Konstanca megyei légi támaszpontra, és erről Nicușor Dan államfő tájékoztatta a törvényhozást.
2026. március 11., 18:552026. március 11., 18:55
2026. március 11., 19:462026. március 11., 19:46
Az ellenzéki és szélsőséges nacionalista, xenofób eszméket valló Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több ízben is sípokkal és vuvuzelákkal szakította félbe a kormánypárti politikusok beszédét. Végül is a jelenlévő 297 parlamenti képviselő és szenátor közül 272-en megszavazták az amerikai katonai erők ideiglenes telepítését, 18-an ellenezték, öten tartózkodtak, míg ketten nem voksoltak.
George Simion, az AUR elnöke az ülés előtt elmondta, hogy a szövetség frakciói nem fogják megszavazni azt, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen katonai erőket telepítsenek Romániába. Döntésük oka nem az Egyesült Államokkal szembeni bizalmatlanság, hanem az, hogy az AUR nem bízik Nicușor Dan államfőben – fejtette ki.
Simion kifogásolta, hogy a parlament tagjainak többsége nem ismerhette meg a döntés alapjául szolgáló titkosított dokumentumot. Hozzátette:
Hangsúlyozta, hogy az AUR álláspontja nem Amerika- vagy Európa-ellenes, hanem „román álláspont'”.
Ilie Bolojan miniszterelnök felszólalásában kifejtette: az ország érdekét szolgálja és Bukarest megbízható szövetségesi szerepét bizonyítja az a javaslat, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen katonai erőket telepíthessen Romániába. A kormányfő szerint az amerikai kérés jóváhagyása erősíti a román állampolgárok biztonságát. „Ez egy felelősségteljesen megfogalmazott javaslat” – szögezte le Bolojan.
A miniszterelnök bírálta az ellenzéki képviselőket és szenátorokat, akik vuvuzelákkal zavarták meg az ülést. Hangsúlyozta, hogy az ország számára fontos döntéseket csak felelősségteljesen, nem „vuvuzelák hangzavarában” lehet meghozni, és a javaslat támogatására kérte a parlamentet.
A végül elfogadott határozattervezet lehetővé teszi amerikai katonai képességek ideiglenes telepítését a Mihail Kogălniceanu-i és az aranyosgyéresi támaszpontra.
Az aranyosgyéresi támaszpontra megfigyelő és hírszerzési rendszerek – köztük drónok –, valamint olyan kiszolgáló berendezések kerülnének, amelyek nem helyezhetők el a Konstanca megyei bázison.
Nicușor Dan államfő korábban azt nyilatkozta, hogy nem az iráni célpontok elleni támadásokban közvetlenül részt vevő bombázókat vagy vadászgépeket telepítenek Romániába, hanem légi utántöltő gépeket, vagyis úgynevezett „repülő benzinkutakat”, megfigyelő eszközöket, vélhetően radarokat, illetve a deveselui rakétapajzshoz kapcsolódóműholdas kommunikációs eszközöket.

Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülésén azt az amerikai kérést, hogy az Irán elleni hadműveletek támogatására amerikai katonai gépeket és csapatokat telepítsenek a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.
Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.
Logikusan tekintve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány után a két pártnak kellene átvennie a többséget egy új kormány megalakításához – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány célja kizárólag a jelenlegi miniszterelnök leváltása – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8-12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
szóljon hozzá!