Hirdetés

Blöffnek véli Putyin atomfegyverekkel való fenyegetőzését a román védelmi miniszter

•  Fotó: Román védelmi minisztérium

Fotó: Román védelmi minisztérium

Csak blöffölt Vlagyimir Putyin a nukleáris fenyegetéssel a védelmi miniszter szerint.

Hírösszefoglaló

2022. szeptember 28., 09:522022. szeptember 28., 09:52

A Digi24-nek nyilatkozva Vasile Dîncu kedd este kifejtette: szerinte az orosz elnök megpróbál ráijeszteni az európai országokra azzal a céllal, hogy ismerjék el az Ukrajna négy megszállt régiójában tartott álnépszavazások eredményeit.

„Nem hiszem, hogy Putyinnak ezek a kijelentései megváltoztatják a háború menetét” – idézte a védelmi miniszter televíziós nyilatkozatát az Agerpres.

Hirdetés

Dîncu szerint az orosz elnök fenyegetése Románia helyzetén sem változat, de a minisztérium felgyorsítja a hadsereg felszereltségének korszerűsítését.

Arról biztosította a közvéleményt, hogy a NATO nem marad tétlen, ha Oroszország nukleáris fegyvereket vet be.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy nagyon sok elemző szerint Putyin kijelentései a tehetetlenségéről árulkodnak, a fenyegetése az Ukrajna szövetségeseinek elrettentésére tett kísérlet. „Közismert, hogy egyik fél sem vethet be nukleáris fegyvert a másik ellen, amíg egyensúlyban vannak az atomarzenálok” – magyarázta.

Emlékeztetett arra is, hogy a nukleáris csapások elrendelése még Oroszországban is nagyon bonyolult, több lépésből álló eljárás, amelybe számos állami tisztségviselőt kell bevonni
.

„A rakéták elindításához nem elég az, hogy az elnök megnyom egy gombot” – fogalmazott Vasile Dîncu.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Putyin részleges katonai mozgósítást rendelt el, és arra figyelmeztetett, nem fog engedni a nukleáris zsarolásnak
FRISSÍTVE – Putyin részleges katonai mozgósítást rendelt el, és arra figyelmeztetett, nem fog engedni a nukleáris zsarolásnak

Részleges mozgósítást rendelt el szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök. Egyúttal azzal fenyegette meg a nyugati országokat, hogy nem hezitál válaszolni a „nukleáris zsarolásra”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
2026. június 12., péntek

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes

Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes
Hirdetés
Hirdetés