
Ludovic Orban
Fotó: Ludovic Orban/Facebook
Bepereli a kormányt a Jobboldal Ereje Párt elnöke, Ludovic Orban, mivel elmulasztotta az időközi választások megszervezését több mint 40 településen, ahol megüresedtek a polgármesteri tisztségek.
2022. szeptember 21., 16:112022. szeptember 21., 16:11
Ludovic Orban szerdán tette meg erre vonatkozó bejelentését.
„A demokrácia szabad választásokat jelent. A kormány több mint egy éve megtagadja a választások megszervezését több mint negyven településen, ahol megüresedett a polgármesteri tisztség. Egy olyan település is van, ahol feloszlatták a helyi tanácsot. Ha nincsenek választások, demokrácia sincs. A PSDNL-kormány veszélyessé vált a demokráciára nézve, lábbal tiporja az állampolgárok szavazati jogát több mint negyven olyan településen, ahol a közügyeket olyan emberek irányítják, akik nem rendelkeznek a polgármester-választáskor leadott szavazatok révén megszerzett legitimitással” – mondta a Jobboldal Ereje Párt elnöke a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón.
Felidézte, a közigazgatási bírósági eljárásnak megfelelően augusztusban benyújtotta ezzel kapcsolatos panaszát, amely az eljárási szabály értelmében a perindítást előzi meg. A beadványban felszólította a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a törvényt és szervezze meg a választásokat az érintett településeken, de nem kapott választ a törvény által megszabott 30 napon belül. Ezért Orban „arcátlannak” nevezte a kormányt a sajtótájékoztatón.
A keresetben kérni fogja azt is, hogy a bíróság ítéljen meg kártérítést a választások megszervezéséig számolt minden egyes nap késedelemért; ezt a kártérítést a kereset értelmében a kormány tagjainak kell majd kifizetniük.
– közölte az Agerpres hírügynökség.
Arra az újságírói kérdésre, mivel magyarázza, hogy nem adott választ panaszára a kabinet, Orban azt mondta, ennek szerinte semmiféle alapja sincs. 'Ez a törvény durva megsértése, merénylet a demokrácia ellen, mert ez azt jelenti, hogy a kormány megtagadja az érintett települések lakóinak azt a jogát, hogy megválasszák saját polgármesterüket' - felelte Ludovic Orban.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!