
Fotó: Erdély Bálint Előd
A romániai éves halfogyasztás a 12-13 évvel ezelőtti egy főre jutó 6,5 kg-ról mára 8,5 kg-ra nőtt a hivatalos adatok szerint, de a valóságban sokkal magasabb – nyilatkozta az Agerpres-nek Gheorghe Ştefan, a mezőgazdasági minisztérium halászati főosztályának vezérigazgatója.
2022. november 13., 18:562022. november 13., 18:56
A szakember becslése szerint jelenleg 12-13 kg lehet az egy főre jutó romániai éves halfogyasztás. A különbséget azzal magyarázta, hogy a hivatalos statisztikák nem számolnak a horgászok által kifogott mennyiséggel.
A vezérigazgató elmondta, hogy a romániaiak jelenleg évente mintegy 140 ezer tonna halat fogyasztanak. A kevés szálkával rendelkező, könnyebben elkészíthető és az éttermekben felszolgálható halak a keresettebbek.
– magyarázta.
Gheorghe Ştefan adatai szerint a romániaiak éves fogyasztásának mindössze egynegyede hazai hal, a többi importált tengeri hal.
Bár volna lehetőség a hazai halkitermelés növelésére, szerinte ez az arány egyhamar nem fog változni, mert a kínálatot a lakosság preferenciái szabályozzák.
A vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hazai halfeldolgozás sokat fejlődött az elmúlt években, ami lehetővé tette, hogy a szupermarketláncok Romániában feldolgozott haltermékeket forgalmazzanak.
Példaként említette, hogy a Romániai kvótáinak megfelelő 3 ezer tonna helyett évente csak 300 tonna spratt kerül a hazai halászok hálójába. „Halásznánk mi többet is, de nincs mivel. Inkább megtizedeltük a halászhajóinkat, így most a szardellák és a sprattok szabadon úsznak a Fekete-tengerben, és a bolgárok, ukránok vagy grúzok fogják ki őket” – mondta a szakember.
Gheorghe Ştefan hozzátette: szeretné, ha a halfogyasztást népszerűsítő kampányok indulnának a romániai médiában, mert szerinte a hal a legegészségesebb állati eredetű élelmiszer.
Az uniós országok között is nagy eltérések vannak, a hagyományoktól függően. Összehasonlításképpen: Bulgáriában és Magyarországon évente 2,5-3 kg halat fogyasztanak, míg az EU-ban Portugáliában a legmagasabb az egy főre jutó halfogyasztás, évi 76 kg.
Európában az izlandiak eszik a legtöbb halat – évi 90 kilogrammot –, Japán pedig a világelső az évi több mint 130 kilogrammal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!