Az övön aluli bumeráng

Sokat ígérő, néha azonban önmaga ellen forduló Traian Bãsescu államelnök azon kampánykijelentése, miszerint minden román elnöke lesz. Most például úgy tűnik, a minden románok közé épp a volt Szekuritáté ügynökei kerültek: Bãsescu ugyanis kerek perec visszautasította a civil társadalom azon kérését, hogy nyilvánosan ítélje el a kommunizmust. Mondván, hogy azért nem minden fekete, ami nem fehér, avagy a kommunista rendszert sem lehet egyértelműen negatívnak ítélni.

2006. április 03., 00:002006. április 03., 00:00

Érdekes azonban odafigyelni a dolgok hátterére is: arra, ahogyan felborzolta a kedélyeket a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács elnökválasztása, amelynek során Constantin Ticu-Dumitrescu helyett a demokraták által támogatott Corneliu Turianu került. A politikai pártokon kívül a civil társadalom is meglehetősen egységesen állt ki Ticu-Dumitrescu mellett, az utóbbi esetében azonban normálisnak nevezhető a fellépés.
A politikai pártok esetében viszont körültekintőbbnek kell lennünk. Egy kis cinizmussal ugyanis nyugodtan kijelenthetjük, hogy a demokraták övön aluli ütése a koalíciós partnerek számára bumerángként fordult vissza – ha a szekusok múltjának feltárását tekintve nem is, az egyre inkább elkerülhetetlennek tűnő előrehozott választások perspektívájában mindenképpen. A liberálisoknak ugyanis végre alkalmuk adódott nyíltan szembefordulni a demokratákkal egy olyan kérdésben, amelyben a nyilvánosság mindenképpen mellettük áll. És ha eddig a demokraták népszerűsége nőtt azzal, hogy Bãsescu mindenhol jelen van, utat javít és keresztel egyszerre, ezúttal a liberálisok szerezhetnek értékes százalékpontokat a közvélemény-kutatásokban. Emil Boc PD-elnök javaslata, miszerint a kormány vállaljon felelősséget a lusztrációs törvényért, már csak amolyan előadás utáni sminknek tekinthető. Az ugyanis kiderült, hogy az ellenzéken kívül melyik pártnak nem érdeke a majdani jogszabály alkalmazása. Főként, ha belekerül a hajóskapitányokra vonatkozó rész is.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni