
Képünk illusztráció
Fotó: Gov.ro
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bírálja a kormányt, amiért szerdai ülésén jóváhagyta 555 közalkalmazotti állás betöltését, jórészt a mezőgazdasági minisztérium alárendeltségében működő intézményeknél.
2022. november 03., 16:282022. november 03., 16:28
Az ellenzéki párt csütörtöki közleményében rámutatott, bár július 1-jétől létszámstop van a közszférában, a Nicolae Ciucă vezette kormány szinte hetente új álláshelyek létrehozásáról vagy megüresedett posztok betöltéséről dönt.
– idézte a közlemény Denisa Neagu képviselőt.
Az USR szerint ugyanakkor „a románok pénzének elherdálása még csak most kezdődik”, a hárompárti koalíció ugyanis a napokban zöld utat adott 200 új álláshely létrehozásához az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, és törvénytervezetet kezdeményezett arról, hogy növeljék 180-nal az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) alkalmazottainak számát. Emellett csütörtöktől lép érvénybe az a rendelkezés is, amely lehetővé teszi a megüresedett vagy átmenetileg megüresedett parlamenti álláshelyek számának betöltését – hívták fel a figyelmet a közleményben – írja az Agerpres.
– közölte az ülést követően Dan Cărbunaru kormányszóvivő. A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökségnél (AFIR) 150, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA) 249, az Országos Talajjavító Ügynökségnél (ANIF) pedig 78 megüresedett álláshely vár betöltésre. Emellett jóváhagyták a szervezeti struktúrán kívüli 70 külső szakértői álláshely betöltését a Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökségnél az országos családpolitikai stratégia gyakorlatba ültetése érdekében.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!