
Fotó: Országos Földfizikai Intézet
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt csütörtökön 15 óra 09 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Az intézmény kétszer is módosította a földmozgás erejére vonatkozó adatot.
2024. augusztus 01., 16:192024. augusztus 01., 16:19
2024. augusztus 01., 17:032024. augusztus 01., 17:03
A földmozgás az első tájékoztatás alapján 140 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 36 kilométerre volt Focşani-tól, 61 kilométerre Buzăutól,
A földfizikai intézet egyébként először 4,7-es erősségűként határozta meg a földmozgást, utólag 4,1-esre módosította. Aztán ezt az adatot is pontosították az INCDFP szakemberei a Richter-skála szerinti 4,4-esre.
Az új tájékoztatás szerint a szeizmikus mozgás nem 140, hanem 128,8 kilométer mélyen történt, epicentruma 38 kilométerre volt Focşani-tól, 55 kilométerre Buzăutól, 75 kilométerre Sepsiszentgyörgytől és 85 kilométerre Brassótól.
Ezáltal ez volt az idei legerősebb földrengés Romániában. Ebben az évben eddig a legnagyobb hazai földrengést – 4,3-as erősségűt – Vrancea megyében mérték január 15-én, a tavalyi év legerősebb földrengése pedig 5,7-es erősségű volt, és február 14-én következett be Gorj megyében.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
szóljon hozzá!