
Kalus Johannis a koronavírus jelentette rendkívüli helyzet miatt telefonon egyeztetett a pártelnökökkel
Fotó: Presidency.ro
A hatalmon lévő liberálisok körében felbukkant koronavírus miatt elkülönítőben lévő Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnököt jelölte kormányfőnek Klaus Johannis román államfő a pénteki egyeztetések nyomán.
2020. március 13., 15:392020. március 13., 15:39
2020. március 13., 16:192020. március 13., 16:19
Johannis péntek délutáni sajtónyilatkozatában jelentette be döntését. Az államfő hangsúlyozta, hogy az új típusú koronavírus terjedése jelentette rendkívüli helyzetre tekintettel nem az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában, hanem távértekezlet formájában konzultált a parlamenti pártok vezetőivel. Az elnök roppant konstruktívnak nevezte a pártelnökökkel folytatott egyeztetéseket, amelyeken szerint a parlamenti alakulatok vezetői „érett módon” viszonyultak a kialakult helyzethez.
Az államelnök szerint egyetlen javaslat érkezett hozzá a politikai alakulatok részéről a miniszterelnök-jelölt személyére vonatkozóan, ez pedig Ludovic Orban. Ennek megfelelően a tavaly november óta kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét bízta meg a kormányalakítással. Johannis reményének adott hangot, hogy a parlament rekordsebességgel, várhatóan még szombaton beiktatja az új kormányt, szerinte a parlamenti pártok vezetői támogatásukról biztosították e téren.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfővel telefonon folytatott egyeztetését követően közölte, a szövetség a mostani krízishelyzetben támogatja, hogy már szombaton szavazás legyen a parlamentben az új kormányról, és legyen beiktatott kormánya az országnak. A politikus elmondta, az RMDSZ nem kérdőjelezi meg a gyorsított eljárást, mivel most az emberek egészsége és biztonsága a legfontosabb. „Olyan kormányra van szükség, amely teljes jogkörrel tud fellépni a járvány további terjedésének lassítása érdekében” – idézte az alakulat hírlevele Kelemen Hunort.
Mivel Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök és kormányának tagjai – a kormányzó PNL országos állandó bizottságának és szenátusi frakciójának tagjaihoz hasonlóan – pénteken házi karanténba vonult egy liberális szenátor megfertőződése miatt, a miniszterjelöltek meghallgatása szombaton távértekezlet formájában történik majd. A bizalmi szavazáson résztvevő parlamenti képviselők és szenátorok ugyanakkor speciális védőöltözékben fognak megjelenni a törvényhozás plenáris ülésén.
A jobbközép államelnök második alkalommal bízza meg kormányalakítással Ludovic Orbant, amelynek tavaly novemberben beiktatott kabinetjétől február elején vonta meg a bizalmat a bukaresti törvényhozás. Az elmúlt hónapokban a parlamenti választások előrehozását erőltető Johannis először a frissen leváltott PNL-elnöknek adott kormányalakítási megbízást, de az alkotmánybíróság ezt az alaptörvénnyel ellenesnek nyilvánította.
Miután a parlament a régi-új Orban-kabinetről tartandó bizalmi szavazás napján az ellenzék távolmaradása miatt határozatképtelennek bizonyult, Orban visszaadta megbízását, az államfő pedig február 26-án Florin Cîțu ügyvivő pénzügyminisztert kérte fel kormányalakításra. Cîțu azonban csütörtökön visszaadta a kormányalakítási megbízását, visszalépését követően pedig a kormányról szóló bizalmi szavazás miatt aznapra összehívott parlamenti ülést felfüggesztették.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
1 hozzászólás