A kis emelés is nagy erőfeszítés. Ludovic Orban szerint a lakosság már nem vevő a Szociáldemokrata Párt populizmusára
Fotó: Gov.ro
A kormány az alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a parlament hatályon kívül helyezi a nyugdíjpont 14%-os emeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet – közölte hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
2020. augusztus 17., 16:142020. augusztus 17., 16:14
2020. augusztus 17., 16:242020. augusztus 17., 16:24
A kormányfő szerint már így is „nehéz döntést hoztak”, amikor 14 százalékkal emelték a nyugdíjpont értékét és a minimális szociális nyugdíjat,
Meglátása szerint „a PSD még 2016-ban képzeli magát”, pedig azóta sokat változott a lakosság véleménye, amely már „nem vevő a Szociáldemokrata Párt (PSD) populista dumájára”.
Úgy vélte:
Elmondta azt is: kérni fogják, hogy a parlament gyorsított eljárással tárgyalja azt a jogszabálytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az iskolák pedagógusokat, kisegítő személyzetet, orvosokat és asszisztenseket alkalmazzanak.
Hozzátette: a kormány előkészített egy sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely fizetésük 75%-át biztosítaná a szülőknek, amennyiben az iskolák bezárása miatt otthon kell maradniuk kiskorú gyerekükkel.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
szóljon hozzá!