
Fotó: Kovács Tamás/MTI
Az egészségügyi minisztérium felszólítja a háziorvosokat, hogy folytassák a védőoltásprogramot – jelentette ki Andrei Baciu államtitkár egy pénteki szakkonferencián.
2020. április 24., 16:592020. április 24., 16:59
2020. április 24., 18:232020. április 24., 18:23
A szakember hangsúlyozta: bár koronavírus-járvány van, az oltási rendet be kell tartani, hiszen egy sor betegség megelőzhető a megfelelő időben szerzett immunitással.
– mondta az Agerpres által idézett államtitkár. Véleménye szerint növelni kell az immunizálási szintet azon betegségeknél is, amelyeknél nem kötelező a védőoltás, például az influenza esetében. Közlése szerint a minisztérium már elindította a beszerzést az őszi, influenza elleni oltásra.
– tette hozzá Baciu. Felhívta a figyelmet, hogy bár most a koronavírus-járványon van a hangsúly, a többi kór „nem tart szünetet”.
Az oltási törvényre feltétlenül szükség van – jelentette ki a pénteki szakkonferencián Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, aki hozzátette: a törvény túlságosan is hosszú ideje van a parlamentben anélkül, hogy érdemi döntést hoztak volna. A szakember hozzátette:
Emlékeztetett: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 95%-os beoltottságot tart kielégítőnek, ami gyakorlatilag védelmet nyújtana a megelőzhető fertőző betegségek ellen. Nem mindenütt van törvény, de Dániában például, mindenféle jogszabály nélkül az oltottsági szint 95%-98%-os. Rámutatott:
A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint az oltási törvényre már csak azért is szükség van, mivel jelenleg Romániában nem lehet hosszabb ideig vakcinákat tárolni.
„A vakcina nem tökéletes, nincs olyan tökéletes védőoltás, amely 100%-ban immunitást generál, és az oltás beadása ellenére marad a gyerekeknek egy olyan kis százaléka, amely nem immunizált a betegséggel szemben. És akkor, ha az oltottsági arány 95% alá csökken – amely a WHO célkitűzése – fertőzésgócok alakulhatnak ki vakcinával megelőzhető betegségek esetében” – magyarázta a szakember, szerint valószínűleg ezt történt a kanyaróval is.
Rafila felhívta a figyelmet az influenza elleni oltás fontosságára, amely a koronavírus-világjárvány miatt még nagyobb jelentőséggel bír, hisz ősszel várhatóan párhuzamosan terjed majd két légútimegbetegedés-járvány.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!