Alkotmányosnak bizonyult és így továbbra is érvényben marad az a sürgősségi rendelet, amellyel a – kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó – közigazgatási kódexet léptette hatályba tavaly nyáron az akkori szociáldemokrata bukaresti kormány.
2020. február 12., 15:062020. február 12., 15:06
2020. február 12., 15:432020. február 12., 15:43
A bukaresti alkotmánybíróság többszöri halasztás után szerdán utasította el az ombudsman tavaly augusztusban emelt alkotmányossági óvását. Az alapjogi biztos szerint semmilyen sürgősség nem indokolta, hogy a kormány a rendkívüli helyzetekre kitalált jogalkotási módszerrel avatkozzék be a törvényalkotás folyamatába, de az alkotmánybíróság nem adott neki igazat. Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest.
A jogszabály azonban elbukta az előzetes normakontrollt, ezért a Viorica Dăncila vezette kabinet, hogy „időt nyerjen”, tavaly nyáron sürgősségi rendelettel léptette hatályba a törvénykönyv kiigazított – kisebbségi szempontból hiányos – változatát. Az RMDSZ a visszalépések közé sorolta a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak.
A közigazgatási kódex tavaly nyáron hatályba léptetett változatából hiányoznak olyan, a nyelvi jogokat bővítő rendelkezések is, amelyeket az RMDSZ-nek a törvénykönyv parlamenti előkészítése során sikerült elfogadtatnia a kormánytöbbséggel. Egyebek mellett azok a pontosítások sem szerepelnek már benne, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelvhasználati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel és a kormányzati szervek helyi képviseleteivel történő kommunikációra.
A megszerzett jogok tekintetében nem került be a hatályos kódexbe az a 2006 óta érvényes előírás, hogy egy közösség akkor sem veszíti el megszerzett anyanyelv-használati jogait, ha egy adott településen számaránya a jövőben 20 százalék alá esik. A sürgősségi kormányrendelet szerint ez csak a következő népszámlálás jóváhagyásáig érvényes. Az azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendeleteket utólag a parlament is megvitatja, és módosíthatja.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
1 hozzászólás