Hirdetés

Zöld jelzést adtak az alkotmánybírák az államfőválasztás előre hozásának

•  Fotó: Külügyminisztérium

Fotó: Külügyminisztérium

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványát elutasítva alkotmányosnak nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság az év végén esedékes államelnök-választás előre hozására jogalapot teremtő törvénytervezetet.

Krónika

2024. március 20., 16:102024. március 20., 16:10

2024. március 20., 16:442024. március 20., 16:44

A bírák egyhangúlag hozták meg döntésüket az államelnök-választást szabályozó törvényt módosító jogszabályjavaslatról. Az Agerpres idézi az alkotmánybíróság szerdai közleményét, amelyben az szerepel, hogy az USR beadványában bírált módosítás nem érinti a választójog alapjait, mert csupán azt az idősávot változtatja meg ideiglenesen, amelyen belül kitűzhető az államelnök-választás időpontja.

Ez az idősáv a jelenlegi elnöki mandátum utolsó szakaszába került, így biztosított a mandátumok természetes egymásutánisága. Ugyanakkor a választások kiírásának időpontja és a választások dátuma közötti időszak elegendő arra, hogy a politikai pártok felkészülhessenek a választási küzdelemre – érvelnek a bírák.

Hirdetés

A testület leszögezte: a törvénytervezet nem reformálja meg a választási jogszabályokat, és nem érinti a választási rendszer valamelyik lényegi elemét, ezért alkotmányos.

Frissítés

Orbanék megtámadták a helyhatósági és az EP-választások összevonását
A Jobboldal Ereje (FD) elérte, hogy a legfelsőbb bíróság alkotmányossági kifogást emeljen az európai parlamenti és a helyhatósági választások összevonásáról szóló 2024/21-es sürgősségi kormányrendeletet ellen, miután megtámadta a legfelsőbb bíróságon a Központi Választási Iroda (BEC) összetételét – tájékoztatott szerdán a Ludovic Orban volt kormányfő vezette ellenzéki párt. Közleményükben emlékeztettek: az FD azután fordult a legfelsőbb bírósághoz, hogy Nép Ügyvédje 'minden ok nélkül' elutasította a sürgősségi rendelet megtámadását az alkotmánybíróságon. A Jobboldal Ereje kéri, hogy az alkotmánybíróság mielőbb döntsön a legfelsőbb bíróság alkotmányossági kifogásáról, ha ugyanis helyt ad a kifogásnak, a helyhatósági választásokat a helyi választottak mandátumának végére, azaz szeptemberre kell kiírni.

A parlament által elfogadott tervezet szerint az államelnök-választást vasárnap tartják az államfő mandátumának lejárta előtti három hónapban, és a kormánynak legalább 75 nappal a szavazás előtt el kell fogadnia a választás időpontját kijelölő határozatát.

Mint arról beszámoltunk, a stabilitás és a szélsőséges pártok visszaszorítása érdekében választási szövetségre lépett, valamint az európai parlamenti és önkormányzati választások összevonásáról döntött a kormánykoalíciót alkotó román Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL). Marcel Ciolacu kormányfő, a PSD, valamint Nicolae Ciucă, a PNL elnöke februárban bejelentette, hogy előrehozzák szeptemberre az eredetileg decemberben tartandó elnökválasztást is, a parlamenti választás azonban marad decemberben.

korábban írtuk

„Kiharcolta” az RMDSZ: elfogadta a képviselőház az államfőválasztás előrehozásáról szóló törvényt
„Kiharcolta” az RMDSZ: elfogadta a képviselőház az államfőválasztás előrehozásáról szóló törvényt

A szenátus után a képviselőház is elfogadta kedden az RMDSZ törvénytervezetét, amely jogalapot teremt az év végén esedékes államfő-választás előrehozására.

korábban írtuk

Megtette az első lépést a szenátus az államfőválasztás előre hozása érdekében
Megtette az első lépést a szenátus az államfőválasztás előre hozása érdekében

Módosításokkal elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus jogi bizottsága az államelnök-választás előre hozását lehetővé tevő, az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezetet. Később a felsőház plénuma is megszavazta a javaslatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép

A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
Hirdetés
Hirdetés