Hirdetés

Alkotmányos a helyi adók drasztikus emelése

helyi adók

Emelhetnek. A taláros testület szerint alkotmányos a helyi adók kormány által tervezett, mintegy 80 százalékos emelése

Fotó: Románia Alkotmánybírósága/Facebook

Alkotmányosnak nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság azt a törvényt, amely drasztikusan, akár 80 százalékkal is emeli az ingatlanadót, és a gépjárműadót is növeli.

Balogh Levente

2025. december 10., 11:182025. december 10., 11:18

2025. december 10., 13:462025. december 10., 13:46

A helyi adók emeléséről szóló jogszabályt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támadta meg az alkotmánybíróságon.

A törvényt szeptemberben, a kormányzati felelősségvállalással történt elfogadtatása után egyszer már megtámadták az alkotmánybíróságon, amely alkotmányellenesnek nyilvánította.

Hirdetés

A taláros testület tagjai az adóügyi intézkedések tervezetéből a vámhatóság tisztviselőinek poligráfos vizsgálatára vonatkozó rendelkezést nyilvánították alaptörvénybe ütközőnek. Ezt követően a parlament módosította a törvényt, amelyet november 18-án fogadtak el.

A törvényt az AUR ismét megtámadta az alkotmánybíróságon, és a bírák először február 4-ére tűzték ki a határidőt, majd a kormány kérésére előre hozták december 10-re.

A törvény előírja, hogy

a polgárok által házak, lakások, autók és földterületek után fizetett helyi adók 2026-tól 5 százalékkal emelkednek, ami az előző pénzügyi év inflációs rátája, amihez hozzáadódik egy legfeljebb 70 százalékos emelés,

amelyet a kormány határozott meg az állami költségvetés bevételeinek növelése érdekében. Az üzleti széférában a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedik az osztalékadó, ugyanilyen mértékű adóemelés lép életbe a befektetésekből és kriptovalutákból származó nyereség után. A törvény kihirdetése az úgynevezett „Temu-illetéket” is hatályba lépteti, amellyel 25 lejes illetéket vetnek ki minden Európai Unión kívülről érkező, 150 eurós értékhatár alatti, és így vámmentesen behozott küldeményre.

A törvény több adóügyi intézkedést is bevezetett, többek között:

  • 25 lej fix díj minden 150 euró alatti, az EU-n kívülről érkező csomag után
  • a bankszámlával nem rendelkező vállalatokat inaktívnak nyilvánítják
  • az új vállalatoknak legfeljebb 60 napon belül fizetési számlát kell nyitniuk
  • 500 lej minimális tőke a korlátolt felelősségű társaságok számára
  • új szabályok a bérleti jövedelem adóztatására: 30 százalékos átalányadó
  • szabályozás az adóhatóság által elkobzott áruk online értékesítésére
  • a minimális forgalmi adó eltörlése.
  • új szabályok a CASS-nál a független tevékenységekből származó jövedelemre vonatkozóan.
  • a tőzsdei nyereségre kivetett adók emelése.
  • 16 százalékos adó a kriptovaluta-tranzakciókra.

Mindezek az intézkedések január 1-jétől lépnek hatályba, és a kormány a költségvetés egyensúlyának megteremtése szempontjából elengedhetetlennek tartjaa őket. A növelések nélkül ugyanis a kabinet jelentős bevételi forrást veszített volna a következő év elején.

korábban írtuk

Szinte megduplázódhat a gépjármű- és ingatlanadó jövőre
Szinte megduplázódhat a gépjármű- és ingatlanadó jövőre

Jelentős mértékben emelkednek jövőre a gépjármű- és ingatlanadók Romániában, az erről szóló törvénycsomagot kedden tűzik a parlament napirendjére. Becslések szerint az ingatlanok esetében az emelkedés 80 százalékosra is rúghat.

A szerdán zöld jelzést kapott jogszabály egyike annak az öt deficitcsökkentő törvénytervezetnek, amelyet még szeptember elsején jelentett be úgynevezett kormányzati felelősségvállalással a Bolojan-kabinet a GDP 9 százalékát meghaladó költségvetési hiány mielőbbi lefaragása érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés