Fotó: Veres Nándor
A második félév kezdetétől négytől nyolc hétig is meghosszabbíthatják a tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárási időszakát – derült ki az oktatási miniszter és a tanfelügyelők hétfői megbeszélésén.
2021. január 11., 20:272021. január 11., 20:27
Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter hétfőn videokonferencián tanácskozott a megyei főtanfelügyelőkkel az első félévi tanulmányi helyzetek lezárásáról.
A tanácskozás után a szaktárca arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy az illetékesek több megoldás lehetőségét is felvetették. Beszéltek többek közt arról, hogy
ehhez forrásokat kell találni a tanárok bérezésére.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint előfordulhat, hogy azoknak a diákoknak, akik nem tudtak részt venni az online oktatásban, a jövő félév során szombatonként kell majd bepótolniuk az elmaradt tananyagot. Ez a tanárok egyéni döntésétől függ majd. A különórákért külön megfizetik a pedagógusokat – írja a News.ro.
Szó esett arról is, hogy ahol nincs lehetőség az első félévi tanulmányi eredmények lezárására, ott ezt a második félév első 4-8 hetében pótolják; ugyanakkor felmerült annak lehetősége is, hogy a heti óraszámtól függetlenül két jegy is elegendő lesz a lezáráshoz.
A minisztérium beszámolója szerint
(előző években ez a szám 15.000 körüli volt). Ennek elsősorban technikai okai vannak, de sok esetben az órákról való hiányzások vagy az egészségügyi helyzet is akadályozza a lezárást.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
szóljon hozzá!