
Dilemma. Az alkotmánybíróság vitatja meg a Georgescu indulása ellen benyújtott óvásokat
Fotó: Videófelvétel
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte a román alkotmánybíróságnak a Călin Georgescu elnökválasztási indulása ellen pénteken benyújtott két óvást. A taláros testület bejelentette, hogy szombaton tárgyal a két fellebbezésről.
2025. március 08., 09:082025. március 08., 09:08
„Eddig két, az elnökválasztási eljárásra vonatkozó dosszié van a kezünkben, és holnap (szombaton – a szerk.) lesz a bírósági ülés, amelynek időpontját később közöljük, valamint egyéb részleteket is” – közölte az alkotmánybíróság Georgescu kapcsán.
Az egyik óvást a bukaresti politikatudományi és közigazgatási egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie nyújtotta be Georgescu jelöltségének bejegyzése ellen.
A fellebbezés szerinte szilárd alkotmányos és jogi érvekre épül, amelyek

Călin Georgescu a kampánybeszédeiben is „hősnek” nevezte a szélsőjobboldali és antiszemita Vasgárda egykori vezérét, Corneliu Zelea Codreanut, a háborús bűnösök nyilvános dicsőítése és a náci tisztelgés pedig „közvetlen támadás a demokrácia ellen”.
Bogdan Ionescu ügyvéd szintén óvásg nyújtott be a Központi Választási Irodához Călin Georgescu indulása ellen.
Elmondása szerint kérést intézett a Központi Választási Irodához, amelyben azt kérte, hogy ne vegyék nyilvántartásba Georgescu jelöltségét.
„Véleményem szerint, és teljes mértékben vállalom az alábbi kijelentéseket, Călin Georgescu úr nem felel meg ezeknek a jogosultsági feltételeknek, mivel olyan személy, akinek a diskurzusa, és nem csak a diskurzusa, mélységesen antiszemita, mélységesen homofób, Antonescu-párti (a második világháború idején Romániát vezető szélsőjobboldali Ion Antonescu marsall, akit háborús bűnösként végeztek ki – szerk. megj.) ideológiát sugároz,
– mondta az ügyvéd.
Georgescu elmondta, hogy pénteken 324 ezer aláírást nyújtott be jelöltségének támogatására, és „a román nép iránti tiszteletből indul, amely megértette, hogy meg kell védeni a demokráciát és a véleménynyilvánítás szabadságát”.
A két szélsőjobboldali párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártja (POT) által támogatott jelölt
Georgescu megfenyegette a román politikai osztályt, miután az alkotmánybíróság törölte a tavalyi elnökválasztás első fordulóját, amelyet ő nyert meg.
Mint fogalmazott,
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság december 6-án éppen Georgescu miatt érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Határozatát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) jelentései alapján hozta meg a testület.

Benyújtotta pénteken jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC) Călin Georgescu, aki függetlenként indulna a májusi elnökválasztáson.
A dokumentumokból az derült ki, hogy a föggetlenként induló Georgescu megszegte a kampányfinanszírozást szabályozó törvényeket, hiszen 0 lej kampányköltséget jelentett be az Állandó Választási Hatóságnak (AEP), miközben TikTok-kampánya egymillió euróba került.
Georgescu egyébként jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, mivel súlyos bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik ellene.
Mint arról beszámoltunk, nem hagyhatja el az országot, tájékoztatnia kell a hatóságokat az esetleges lakcímváltozásáról, nem tehet közzé a közösségi oldalakon legionárius, fasiszta, antiszemita, rasszista, idegengyűlölő tartalmakat, jelentkeznie kell az ügyészségen vagy a nyomozási bírónál, ahányszor hívják és nem birtokolhat fegyvert.
A legfőbb ügyészség hat bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a volt államfőjelölt ellen.
A vádhatóság közleménye szerint
gyanúsítják.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!