
Fotó: Veres Nándor
Azok a személyek, akik a választások előtt kevesebb mint egy évvel jelentették be ideiglenes tartózkodási helyüket, csak az állandó lakhelyük szerinti településen szavazhatnak – írja elő egy törvénytervezet, amelyet Gigel Ştirbu nemzeti liberális párti képviselő nyújtott be a parlamentbe.
2022. november 01., 19:222022. november 01., 19:22
A tervezet a helyhatósági választásokat szabályozó 2015/115-ös, illetve a parlamenti választásokról szóló 2015/208-as törvényt módosítaná.
csak azon a településen adhatják le voksukat, ahova az állandó lakhelyük szól. Ez esetben a választópolgár pótlistára kerül.
A tervezet azt is előírja, hogy az ideiglenes tartózkodási engedélyért folyamodó személynek kötelessége negyedévente nyilatkozatot tenni, amelyben megerősíti bejelentett lakhelyét – írja az Agerpres.
A tartózkodási hely bejelentésekor a befogadó természetes vagy jogi személynek is nyilatkozatot kell kitöltenie arról, hogy az adott címen legfeljebb két, nem ugyanahhoz a családhoz tartozó személy tartózkodik – írja elő a tervezet.
A kezdeményezők szerint a törvénymódosító javaslat célja a választási turizmus megelőzése. A liberális képviselő rámutatott, végeztek egy elemzést annak a 200 településnek a bevonásával, amelyekben „gyanús migrációt” észleltek a 2016-os és a 2020-as helyhatósági választásokon. Mint megállapították, ezeken a településeken 20 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki „a választások környékén”, míg azokban az években, amikor nem voltak választások, tízszer kevesebbet, mindössze 2000 engedélyt.
– magyarázta Gigel Ştirbu.
A jogszabálytervezetet előbb a szenátus vitatja meg, majd a képviselőház elé kerül, amely döntő házként szavazhat róla.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!