Fotó: Facebook/Ligia Deca
Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, fontolóra veszi, hogy az iskola döntésétől függő tantervet olyan tantervvé alakítja át, amelyet a tanulók választanak ki az iskola kínálatából.
2022. október 13., 13:192022. október 13., 13:19
2022. október 13., 14:592022. október 13., 14:59
Deca kifejtette, az oktatási reformnak abból az alapvető célkitűzésből kellene kiindulnia, hogy a tanulók és diákok örömmel menjenek iskolába. A tanulók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel folytatott megbeszéléseken egyértelművé vált, hogy
A tanterv, amelyet a tervek szerint az iskola kínálata alapján a tanulók igényei szerint állítanának össze,
– mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az új oktatási miniszter.
Arról is beszámolt, hogy a tanügyi törvénytervezethez több mint 9000 módosító javaslat érkezett, a minisztérium jelenleg ezeket tanulmányozza – írja az Agerpres.
Deca elmondta, célkitűzésének tekinti a Képzett Románia projekt, valamint az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő célok és mérföldkövek teljesítését is.
Ligia Deca tanügyminiszter kedden kijelentette, mandátuma prioritását az oktatási törvénytervezetek jelentik az elkövetkező időszakban.
Az oktatási miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy
Deca a csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit és mandátumának prioritásait is. Mint elmondta, sok panaszt hallott a szülőktől, diákoktól a rendszerben tapasztalható bizonytalanság miatt, ezért ennek meg kell szűnnie. „Mandátumom egyik prioritása a kiszámíthatóság biztosítása” – jelentette ki. Éppen ezért megtartja az idén életbe lépett intézkedéseket, például a tanév moduláris szerkezetét, majd a tanév lejárta után kielemzi azt – mondta Deca.
Kifejtette, az általa vezetett minisztérium és jómaga is azt óhajtja, hogy az iskolák a gazdasági és energiaügyi válság dacára is nyitva maradjanak, mert a gyerekeknek szükségük van arra, hogy iskolába járjanak.
Ligia Deca hozzátette, a tanügyi rendszerbe vetett bizalomhoz és a minőségi oktatáshoz stabil törvényi keretre van szükség, és számára a kiszámítható, átlátható és működőképes oktatási rendszer jelenti a járható utat a válságokkal szembeni ellenállóképesség növelésére és a lemorzsolódás megelőzésére.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
szóljon hozzá!