
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A romániai alkalmazottak fele megy idén nyaralni, a tavalyinál kisebb vagy legfeljebb azzal megegyező költségvetésből – derül ki a BestJobs felméréséből.
2022. július 05., 17:502022. július 05., 17:50
A világjárvány kitörése óta ez az első korlátozásmentes nyár, de a lakosság nyaralási terveit most a növekvő infláció és a megélhetési költségek általános emelkedése befolyásolja.
Az Agerpres hírügynökségnek elküldött felmérés arról tanúskodik, hogy a szabadságra készülők 31 százaléka a tavalyival megegyező büdzsét szán az üdülésre, 19 százaléka 30-50 százalékkal csökkentette a költségvetést, 41 százalék pedig úgy gondolja, hogy idén többet fog költeni, mint tavaly.
A BestJobs marketingigazgatója, Ana Vişian elmondta, míg tavaly a pandémia befolyásolta a románok nyaralási terveit, most a gazdasági helyzet jelenti a kihívást, amely nyomást gyakorol a nyaralási költségvetésre. „A szabadság és a kikapcsolódás azonban feltétlenül szükséges a mentális egészséghez és a kiégés megelőzéséhez, különösen az elmúlt két év után, amikor a társadalmi érintkezés és az utazás korlátozott volt.
– magyarázta Vişian.
A BestJobs által megkérdezett romániai munkavállalók mintegy 35%-a azt állítja, hogy nem maradtak szabadnapjai a tavalyi évről. További 31%-uknak kevesebb mint 10 szabadnapjuk maradt tavalyról, 16%-uknak 10 és 20 között van a megmaradt szabadnapok száma, 7%-uknak pedig még 20-nál is több nap áll rendelkezésére tavalyról.
Tavaly a romániaiak több mint 22 százaléka töltötte nyaralását exotikus helyeken, 31 százaléka pedig belföldön nyaralt, egészségügyi okokból. Nyolc százalék külföldön és belföldön is nyaralt a tavalyi év folyamán, 22 százalékuk azonban otthon ült. Idén más a helyzet.
36 százalék mondta azt, hogy belföldön nyaral, több mint 20 százalék pedig belföldön és külföldön is tervez üdülést.
Ami a szállást illeti, a megkérdezettek 51%-a a szállodát vagy panziót részesíti előnyben, 14% pedig azt fontolgatja, hogy bérelt vendégházban tölti a nyaralását. Mások olyan költségkímélő megoldásokat találtak, mint például a barátoknál, rokonoknál vagy ismerősöknél való elszállásolás (6%), a saját ingatlannal rendelkező vidéken való nyaralás (4%) vagy a kempingezés (3%).
A felmérés június 23-a és július 7-e között készült 1113 felnőtt korú internethasználó megkérdezésével – közölte az Agerpres hírügynökség.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
szóljon hozzá!