
Beöltözött méhészek is tüntettek a piacok bezárása ellen
Fotó: Radu Tuta/Agerpres
Több tucat, az ország különböző részéből érkezett őstermelő gyűlt össze szerdán a kormánypalota előtt a piaccsarnokok bezárása ellen tüntetve.
2020. november 18., 13:592020. november 18., 13:59
2020. november 18., 14:102020. november 18., 14:10
„Nyissátok ki a piacokat!”, „A szupermarketek nyernek, a gazdák megfagynak” – skandálták többek között a Victoria-téren összegyűlt gazdák és mezőgazdaságban dolgozók, akik szerint a kormány tönkreteszi a hazai mezőgazdaságot azáltal, hogy elrendelte a vásárcsarnokok bezárását.
A tiltakozó akciót több agrárszervezet kezdeményezte, a tüntetés ideje alatt a kormány tagjai fogadták ezek képviselőit.
Valamint azt is, hogy a szakmai szervezetekkel együttműködve dolgozza ki a rájuk vonatkozó további járványügyi intézkedéseket, és kárpótolja a kistermelőket a piacok bezárásával okozott bevételkiesésért. A tüntetésen a mezőgazdasági termelők mellett a méhészek képviselői is részt vettek.
Kijelentette, e téren sok a félretájékoztatás, ugyanis a romániai piacok közül 367 nyitott vagy félig nyitott volt, így ezeket nem érintette a múlt hétfőn életbe léptetett korlátozás. Újabb 120 zárt téren működő piac esetében pedig a polgármesterek találtak áthidaló megoldást, mondta a tárcavezető, rámutatva: „ez a valóság a piacokat illetően”. A valósághoz viszont az is hozzátartozik, hogy
A kistermelők a drasztikus intézkedés meghozatala után azzal vádolták a kormányt, hogy a döntéssel a szupermarketeknek és a multiknak kedvez, és veszélybe sodorja a hazai mezőgazdaságot, melynek a járványhelyzetben amúgy sem könnyű talpon maradni.
A romániai piacfelügyelők egyesülete is azt kérte a kormánytól, hogy ne zárja be a vásárcsarnokokat, hanem konkrét intézkedéseket hozzon, például az óvintézkedéseket be nem tartó piacfelügyelőket, árusokat büntesse.

Fejetlenség uralkodott hétfőn az erdélyi és partiumi városok piacain, miután a helyi hatóságok más-más módon próbálják orvosolni a vásárcsarnokok bezárására vonatkozó tiltást. Kolozsváron hiába költöztették kültérre az árusokat, ezek kis számban jelentek meg portékáikkal.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!