
Befutó? A felmérés szerint Georgescu élvezi a legnagyobb támogatottságot az államfőjelöltek közül
Fotó: Videófelvétel
Călin Georgescu élvezi a legnagyobb támogatottságot a potenciális államfőjelöltek közül – jelentette be Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere egy felmérésre hivatkozva.
2025. január 06., 09:302025. január 06., 09:30
Az elöljáró, aki korábban bejelentette, hogy ő maga is el kíván indulni a megismételt elnökválasztáson, vasárnap este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva ismertette az általa megrendelt közvélemény-kutatás eredményét, amely az idei elnökválasztáson indulásukat bejelentő államfőjelöltek támogatottságát és ismertségüket mutatja meg.
Dan szerint az adatok azt mutatják, hogy az élen Călin Georgescu áll, több mint 40 százalékkal.
Utána pedig Crin Antonescu és jómagam következünk. (...) Călin Georgescu 40 százalék fölött vagy 40 százalék körül van, Crin Antonescu és én 15 százalék és 25 százalék között, valami ilyesmi” – mondta Nicușor Dan.
„A leglényegesebb kérdés az, hogy Călin Georgescu, aki minden felmérésben az első helyen áll, indul-e vagy sem” – tette hozzá.
Nicușor Dan bemutatta az egyes politikai vezetők ismertségére vonatkozó eredményeket is.
„Végeztünk egy közvélemény-kutatást, több dolgot is megvizsgáltunk, az ismertséget vizsgáltuk. Az első három, azt hiszem, 98 százalék fölött van Marcel Ciolacu, aki miniszterelnök, és Elena Lasconi, ők 98-99 százalék fölött vannak. Ami a bizalmat illeti,
a következő pedig 26-28 százalék körül van. Utána George Simion következik, és utána, nagyon közel, Bolojan úr és én” – mondta Nicușor Dan a Digi24-nek.
Mint arról beszámoltunk, a szélsőjobboldali Georgescu nemrég magyarellenes kijelentéseket tett az új kormány megalakítása kapcsán. Úgy vélte, hogy
Korábban arról beszélt: a kisebbségek örüljenek, hogy Románia földet és vizet ad nekik, és az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvhasználata ellen is szót emelt.

Megnyerte volna a romániai államfőválasztás második fordulóját Călin Georgescu független jelölt, ha az alkotmánybíróság nem érvényteleníti az elnökválasztás első fordulójának eredményét – derül ki az IRES közvélemény-kutató cég felmérésből.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Határozatát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) jelentései alapján hozta meg a testület.
A dokumentumokból az derült ki, hogy
A dokumentumok arra is rávilágítottak, hogy egy külföldi állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe, és Románia az agresszív orosz hibrid hadviselés célpontja volt.

Budapest irányítása alá került a román pénzügyi és fejlesztési minisztérium azáltal, hogy RMDSZ-es miniszterek kerültek az élükre – vélekedik a szélsőjobboldali Călin Georgescu.
Georgescu emiatt Romániában is bírósághoz fordult, és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is keresetet nyújtott be, az alkotmánybíróság határozatának megsemmisítését kérve.
és azt állította, az új kormány „illegitim”.
Miközben az Európai Unióban egyre gyorsabban terjed a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása, Románia látványosan lemarad.
Teodor Țigan volt aradi erdészeti igazgató köteles visszafizetni a 100 ezer eurós nyugdíjprémiuma egy részét. Az erről szóló – még nem jogerős – bírósági ítéletről Diana Buzoianu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter számolt be.
Az igazságszolgáltatási rendszer működési zavarainak jeleit semmilyen körülmények között nem szabad figyelmen kívül hagyni – szögezte le Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn.
Megszavazta hétfőn a szenátus a Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elleni egyszerű indítványt.
Elutasította hétfői együttes ülésén a bukaresti képviselőház és a szenátus az ellenzéki pártok Románia nem eladó – progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványát.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tíz törvénymódosításból álló reformcsomagot javasol az igazságszolgáltatásban kialakult informális hatalmi struktúrák felszámolására és a korrupció elleni fellépés megerősítésére.
Nicușor Dan államfő hétfőn kijelentette, hogy osztja a társadalom aggodalmait és fellép az igazságszolgáltatás függetlenségének védelméért.
Ismét feszültség támadt a bukaresti kormánykoalícióban, miután felmerült: a PSD szenátorai hétfőn délután megszavazhatják a Diana Buzoianu USR által a kormányba delegált környezetvédelmi miniszter elleni egyszerű indítványt.
Exhumálták hétfőn Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter holttestét, miután az Ilfov megyei ügyészség emberölés miatt indított büntetőeljárást a korábbi tárcavezető halála ügyében.
Ismét tüntetők vonultak utcára vasárnap este az ország több városában, Lia Savonea, a legfelsőbb bíróság elnöke menesztését, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetésének és Cătălin Predoiu miniszter lemondását követelve.
1 hozzászólás