
Fotó: FSANP/Facebook
A legfőbb ügyészség elemzi azokat a rendkívüli jogorvoslati eljárásokat, amelyekkel megfellebbezhető a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő legfelsőbb bírósági ítélet.
2023. július 27., 18:562023. július 27., 18:56
A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint az ügyészség vezetősége „elrendelte a lehetséges megoldások elemzését, beleértve a rendkívüli jogorvoslati eljárásokat is”. Alina Gorghiu igazságügyi miniszter korábban a Facebook-oldalán azt írta: szomorúan vette tudomásul a vádlottak felmentését.
Marin Pîrvulescut és Vasile Hodişt eredetileg emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolták, az fővárosi ítélőtábla azonban embertelen bánásmódra módosította tetteik büntetőjogi besorolását. Ugyanebben az ügyben a Securitate egykori parancsnokát, az időközben elhunyt Tudor Postelnicut szintén felmentette az embertelen bánásmódban való bűnrészesség vádja alól a legfelsőbb bíróság.
Gheorghe Ursu építőmérnököt, költő és írót az 1980-as években azért üldözte a Szekuritáté, mert leveleket juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz, és naplójában feljegyezte a kommunista vezetés borzalmait. Gheorghe Ursut 1985 januárja és novembere között megfigyelés alatt tartotta a kommunista titkosrendőrség, 1985. szeptember 21-én letartóztatták. A börtönben halt meg ugyanabban az évben november 17-én – emlékeztetett az Agerpres.
A katonai ügyészség szerint a Szekuritáté akkori tisztjei, Marin Pârvulescu és Vasile Hodiş úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy külföldi valuta illegális birtoklásáért „gyártottak” neki közbűntényes eljárást. Emiatt a letartóztatása után két köztörvényes bűnözővel, Marian Clitával és Gheorghe Raduval került egy cellába, akiket arra utasított a Szekuritáté, hogy bántalmazzák az építőmérnököt.
Haláláért eddig három személyt ítéltek el: a fővárosi milícia volt parancsnokát, Tudor Stănicát, a helyettesét Mihai Creangát, és Ursu egykori cellatársát, Marin Clitát. Az egykori milicistaparancsnok egészségi okokra hivatkozva elkerülte bebörtönzését, helyettese tíz évet ült, Ursu egykori cellatársa pedig kilenc év után, jó magaviseletért szabadult, de most ismét börtönben van, mert egy koppenhágai szállodában megölt egy légi utaskísérőt.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
szóljon hozzá!