
Fotó: Videófelvétel
Az urziceni-i kórház előtt, a járdán kényszerült szülni hétfőn reggel egy nő, miután hiába jelentkezett az intézményben, ott nem fogadták.
2023. július 31., 12:572023. július 31., 12:57
2023. július 31., 17:032023. július 31., 17:03
A nő reggel öt óra körül érkezett meg a kórházba, de hiába: mivel egyetlen szülészorvos sem volt ügyeletben, elküldték.
melynél a mentősök segédkeztek.
Az esetről készült videón látható, hogy egészségesnek tűnő csecsemő jött világra.
Azt ugyanakkor egyelőre homály övezi, hogy került a nő az utcára, mivel a mentő érkezéséig egy kórteremben kellett volna elszállásolni. A kórházban belső vizsgálatot rendeltek el az ügy miatt, de Alexandru Rafila egészségügyi miniszter is jelezte, hogy kiküldi ellenőrzésre az állami egészségügyi felügyelet munkatársait. Az incidens nyomán a Ialomița megyei rendőr-főkapitányság hivatalból vizsgálatot kezdeményezett, az ügyben büntetőeljárás indul.
Úgy fogalmazott: azt tartja „morális és megfelelő” lépésnek, ha a menedzser lemond, vagy pedig a polgármester meneszti az egészségügyi intézmény vezetőjét.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!