
Fotó: Pinti Attila
Az állandó választási hatóság a június végére tervezett romániai önkormányzati választások halasztását javasolta pénteken egy dokumentumban, amelyet eljuttatott az állam- és a kormányfőnek, illetve a parlament vezetőségének.
2020. március 27., 13:572020. március 27., 13:57
2020. március 27., 14:182020. március 27., 14:18
A hatóság vezetője törvénytervezetet is eljuttatott, amelyben azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli időszak idejére hosszabbítsák meg a helyi választottak mandátumát, illetve az önkormányzati választásokat tartsák meg legkésőbb hat hónappal a rendkívüli állapot beszüntetése után.
Constantin-Florin Mituleţu-Buică, a választási hatóság elnök közölte, az általa vezetett intézmény javaslatot tesz arra, hogy a választásokat a szükségállapot megszűnésétől számított hat hónapon belül tartsák meg. Mituleţu-Buică az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, politikai döntésre van szükség a helyhatósági választásokkal kapcsolatban, mert ha ezeket rendes időben tartanák meg, rövidesen el kellene indítani az előkészítő eljárásokat. Amennyiben június 28-án tartanák a választásokat – ahogyan arról szó volt az eddigi egyeztetéseken –, az AEP-nek április 13-án el kell kezdenie az előkészületeket. „A döntéshozó politikai szervek tudomására hoztuk, hogy ez esetben különféle kormányhatározatokra lenne szükség, többek között a választások költségvetésével, a választási naptárral, a választások dátumával kapcsolatban. Politikai döntésre van szükség arról, hogy megtartjuk-e vagy sem ezeket a választásokat” – fogalmazott.
Meglátása szerint jelen helyzetben „majdnem lehetetlen” lefolytatni a választási folyamat bizonyos eljárásait. „Aláírásokat kellene gyűjteni, össze kellene állítani a jelölési iratcsomókat, el kellene kezdeni a választási kampányt. Márpedig ha a szociális közeledés problémát jelent, ezeknek az eljárásoknak a nagy része nem folytatható le” – magyarázta, hozzátéve, emellett ugyanazokra az állami hatóságokra hárulnának április 13-ától a választások előkészítésével járó feladatok, amelyek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is fontos szerepet játszanak.
Mituleţu-Buică azt is elmondta, az AEP javaslatot tesz arra, hogy az önkormányzati választásokat a szükségállapot megszűnésétől számított hat hónapon belül tartsák meg.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!