
Képünk illusztráció
Fotó: Komka Péter/MTI
A bukaresti hatóságok célkitűzése, hogy az idei év végéig Románia elérje a közösségi immunitást a koronavírus ellen – közölte Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.
2021. október 25., 10:372021. október 25., 10:37
„A mi kötelességünk az oltási kapacitás progresszív növelése, hogy az elkövetkező hetekben elérhessük a 70 százalékos átoltottságot a felnőtt lakosság körében.
– idézte az orvos ezredes kijelentését az Agerpres.
Az intézményben oltási maraton zajlott a hétvégén.
Az oltásparancsnok felhívást intézett a romániai orvosi egyetemekhez és a nagyobb városok közegészségügyi igazgatóságaihoz, hogy szervezzenek hasonló eseményeket, amelyek révén nő az oltási kapacitás hétvégén.

Az elmúlt 24 órában 127 305 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját.
A 70 százalékos átoltottság azt jelenti, hogy „a járvány következő hullámai már kisebb hatással lesznek ránk” – magyarázta Gheorghiţă.

A kolozsváriak 56 százaléka beoltatta magát koronavírus ellen, 50 százalék a vakcina második dózisát is megkapta már – jelentette be szombaton a város polgármestere.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
szóljon hozzá!