Gazdálkodás cófalvi mintára

A Sepsiszentgyörgy és Kovászna között fekvő, mindössze kétszáz lelket számláló településen, kihasználva a kormánytámogatást, tízen vásároltak fejőgépet, illetve más mezőgazdasági eszközt: kaszálógépet, szénaforgatót. A kormány által biztosított hatvan százalékot a gazdáknak negyvenszázalékos önrésszel kellett kipótolniuk, ahhoz, hogy beszerezhessék a mezőgazdasági gépeket. A legtöbben fejőgépet vásároltak, ami nemcsak sokat könnyít a munkán, de az Európai Unió által előírt tejminőség megvalósításához is nélkülözhetetlen.

Saját műhely a saját gépeknek
A Szentgyörgyi család valamennyi tagja a mezőgazdaságból él. A két férfi, apa és fia a mezőn dolgozik, szánt, vet, arat, traktorral járja a határt, karbantartja a gépeket. Az asszonyok, Mária és menye, Kinga a ház körül tevékenykednek: ellátják a teheneket, a disznókat, a majorságot, illetve a ház mögött a veteményest gondozzák. Se szabadnap, se vakáció, a munka mindennap ugyanaz: reggel korán fejés, a tehenek indítása a legelőre, majd a többi állat etetése. Ha szükséges, az asszonyok is kimennek a mezőre vetni, kapálni, terményt begyűjteni. Betakarításkor megszaporodik a dolog, hiszen napszámosokat fogadnak, akiket jól kell tartani, ha jó munkát igényelnek tőlük.
Késő délután lépünk be a Szentgyörgyi család kapuján, készülnek a fejéshez, a csorda a kapu előtt halad el, kilenc fejőstehén és két borjazó tér be az istállóba. Először lemossák, tisztítják az állatokat, majd megkezdik a fejést. Fejőgéppel könnyebben haladnak, mint korábban kézzel. Anya és fia dolgozik az istállóban, miközben az idősebb Szentgyörgyi Ernő is megérkezik a mezőről, rossz hírrel: elromlott a kaszálógép, meg kellett szakítani a munkát. Fejés után félrevonul a két férfi a műhelybe: „Ez akár hajnalig is eltarthat, nem tudom még, mi a baj, szét kell szednünk a gépet” – vakarja fejét az idősebb gazda, aki saját maga javítja, szereli mezőgazdasági gépeit a gazdaság műhelyében.

Az istálló a pénzforrás
A tejet a környékbeli feldolgozó cég vásárolja fel, amely mindig időben fizet, soha nem késik. A gondok mégsem kerülik el a Szentgyörgyi-portát, mert a tej után begyűlt összeg egyre kevesebbet ér. „Nálunk az istálló a pénzforrás, a bank, a tehenek biztosítják az állandó bevételt, az a fizetés, abból kell gazdálkodnunk” – magyarázza Mária, aki a „tejpénzből” fizeti az áramot, a telefont, abból jut kenyérre, mosószerre és a háztartásban szükséges dolgokra. Míg évekkel korábban a tej árából még megtakarítani is lehetett némi pénzt, ma már nem ritka, hogy a legfontosabbakra sem elég. A tej literéért a feldolgozó mindössze 60–63 banit ad, míg 1,80-ért értékesíti. „Egy liter borvíz itt, a borvizek hazájában többe kerül, mint egy liter jó minőségű tej” – panaszolja Mária. Mivel a „tejpénzből” nem futja, a nagyobb kiadásokat a sertések eladásából biztosítja a család.

A nehézségek ellenére is optimisták
A gazdálkodók jövedelmének kilencven százalékát felemészti a műtrágya, az üzemanyag, a vegyszer, melyeknek árát a valuta árfolyamához viszonyítják, a termény eladási értéke viszont évek óta nem emelkedett. A felvásárlás akadozik, a piacot a viszonteladók uralják, akik sokat nyernek egy-egy üzletkötésen, a megszorult gazdák pedig kénytelenek rossz üzleteket kötni.
A háromszéki gazdálkodók a rengeteg nehézség ellenére sincsenek elkeseredve. Idősebb és ifjabb Szentgyörgyi Ernő is úgy véli, javult az életszínvonal az elmúlt években. Az emberek optimisták, bíznak a jövőben. „Itt mindenki dolgozik, senki nem mondja azt, hogy nem érdemes. Nem mennek el külföldre, nem hagyják parlagon a földeket, élnek, dolgoznak, gyerekeket nevelnek. Ez a jövő” – fejti ki véleményét a cófalvi életről a háromszéki gazda.