Cowboyoktól tanult a polgármester

Két éve foglalkozik hízómarha-neveléssel a Székelyudvarhely melletti Máréfalván Dávid Lajos, aki főállásban a falu polgármestere. Farmnak egyelőre még nem nevezhető a tizenhétfalusi határrészen lévő gazdaság, hiszen egyelőre csak tizenhárom szarvasmarhát tart itt, az állományt azonban bővíteni szeretné. Számításai szerint legkevesebb ötven anyaállat és ugyanennyi borjú kell ahhoz, hogy jövedelmező legyen a tenyésztésük, mostani formájában csak a családi gazdaság kiegészítője a hízóállattartás. Az éghajlat és a földek minősége miatt nem lehet a hegyek lábánál megfelelő mennyiségű szemestakarmányt előállítani, a szálastakarmány viszont nem elég az intenzív tejtermelés fenntartásához. A havasi legelők minőségi szálastakarmányával azonban szépen fel lehet hizlalni a borjakat, az anyaállatok is csak ellés előtt és utána pár napig kapnak szemestakarmányt, míg elindul a tejük.
A húsmarhatartás nem beruházásigényes, az istállóban nincs áram, és nem kellett a rossz, köves utat sem korszerűsíteni. Ha tejtermelésre „szakosodott volna”, utat kellett volna építeni a tejszállító autóknak, a vízellátást is meg kellett volna oldani, és áram nélkül a tej fejése, hűtése sem lehetséges. Dávid Lajos állatai a nyarat a legelőn töltik, a telet istállóban, de legyen bármilyen hideg, reggel-este lejárnak inni a patakra. „A tejtermeléshez szükséges higiéniai feltételek megteremtését kevesen engedhetik meg maguknak, anélkül pedig nem versenyképes a háztáji tejelőállat-tartás” – mondja a gazdálkodó. „Persze azt is figyelembe kell venni, hogy egy évben csak egyszer, az állatok leadásakor lehet jövedelemre számítani, míg kiadásra egész évben, hiszen az őrzés, a gondozás is pénzbe kerül, és a téli takarmányt is biztosítani kell. Úgy gondolom, egy „több lábon álló” gazdaság menet közben fel tudja fejleszteni az állományát a jövedelmező vállalkozás szintjére” – teszi hozzá. A fajállomány hiánya azonban gondot jelent: a távol legelő csordában nem oldható meg a mesterséges megtermékenyítés, az ott lévő bikák nem minőségi állatok.
Dávid Lajos több mint ötévnyi európai és amerikai tapasztalat és munka után tért haza Máréfalvára, és vágott bele az amerikai típusú húsállattartásba. Egy év magyarországi, kétegyházi továbbképző után másfél évet dolgozott Dániában, négy hónapot Svájcban, egy évet ismét Dániában, majd egy évet az Egyesült Államokban. „Életem talán legszebb négy hónapját töltöttem Dél-Dakotában, egy tizenegyezer hektáros farmon. Nyolcszáz hízómarhát gondoztunk négyen, a háromtagú amerikai családdal, aki alkalmazott. Csak filmen látni olyat: puska, kutya, ló, esetenként dzsip. A házigazdáim is csodabogárnak számítottak a hetven kilométerre lévő Buffalóban sarkantyús csizmájukkal, cowboykalapjukkal, ha beautóztunk vásárolni, esetleg moziba. Szabad, ugyanakkor felelősségteljes és fárasztó munkát végeztünk. A legnyomasztóbb azonban az elszigeteltség, a magány volt. Ezért nem is maradtam négy hónapnál tovább, az év hátralévő részét Mississippiben töltöttem: egy holland virághagyma-importáló cégnél dolgoztam” – számol be a gazdálkodó külföldi élményeiről. Amerikában teljesen szabadon nevelik a hízómarhákat, télen egy szélfogó szárnyék az állatok egyetlen menedéke, géppel eltakarítják előle a havat, és a földre szórják a takarmányt. A 80–100 kilométernyire legelő csordákat két-három naponta keresik fel, illetve a várható ellésekkor, betegség esetén naponta. Elválasztás után a borjakat már az erre szakosodott vállalkozás hizlalja zárt istállós farmon a vágósúlyra. Romániában egyelőre nincs még olyan cég, amely továbbhizlalásra vásárolna fel borjakat, ezért a 250 kilogramm körüli elválasztási súllyal kerülnek vágóhídra, élősúlyban kilogrammonként negyven- és hatvanezer régi lej közötti áron. „Ne gondolja senki, hogy a cowboyromantika hatására vágtam bele a marhatenyésztésbe, hiszen a marhatartás szépségei mellett a nehézségeit is megtapasztaltam – pontosít a fiatal máréfalvi vállalkozó. – Akár sertésneveldét is nyithattam volna, hiszen Dániában egy fél évig sertésfarmon dolgoztam, ahol hétszáz anyadisznót és háromezer hízódisznót neveltek. Úgy gondolom azonban, hogy a hízómarhatartás felel meg a leginkább helyi adottságainknak, pénzügyi lehetőségeinknek.”