Sorin Grindeanu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője szerint Nicușor Dan államfő nem sértette meg az alkotmányt Adrian Veștea miniszterelnökké jelölésével.
Június 13-tól hatályba léptek azok a jogszabály-módosítások, amelyek jelentősen szigorítják a közrend és a köznyugalom megsértésének szankcionálását Romániában. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 1991. évi 61-es törvény módos&
A Hunyad megyei környezetvédelem friss adatai szerint a térségben több mint 1000 barnamedve él, miközben a Román Akadémia szerint a megyében az ideális állomány 250 példány lenne.
Dominic Fritz pártelnök bejelentette, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz meg egy szociáldemokrata összetételű kormányt.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Jelentős alkotmánymódosítást fogadott el hétfőn az Országgyűlés: a jövőben összesen legfeljebb nyolc évig töltheti be valaki a miniszterelnöki tisztséget Magyarországon. Az alaptörvény tizenhatodik módosítását szavazták meg hétfőn a képviselők.
A hétfő délutáni ülés kiszivárgott jegyzőkönyvei szerint Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke élesen bírálta Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésének módját.
A Magyar Talajtani Társaság Év Talaja versenyének történetében először neveztek erdélyi talajszelvényt a megmérettetésre. A bálványosfürdői Apor-lányok feredőjénél feltárt különleges mintára június 16-án déli 12 óráig szavazhat a közönség.
A RMDSZ egyelőre nem döntött arról, hogy támogatja-e Adrian Veștea kormányát, előbb megvárja, hogy milyen álláspontra jut a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – jelentette ki hétfőn Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető.
A budapesti Csodák Palotájához hasonló, még annál is nagyobb szabású tudományos játszóházat alakítanak ki Sepsiszentgyörgyön.
Magyarország a jelenlegi formájában továbbra is elutasítja az Európai Unió migrációs paktumát, ezért nem készített tagállami végrehajtási tervet, és a jövőben sem tervezi ilyen dokumentum benyújtását – jelentette ki Pósfai Gábor belügymini
„Egyre gyorsabban épülnek az A1-es autópálya Lugos–Déva szakaszán kivételezés alatt álló alagutak” – tudatta Horațiu Cosma, a közlekedési minisztérium államtitkára egy Facebook-bejegyzésében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Országszerte különösen meleg lesz a következő napokban, de záporokra, zivatarokra is gyakran lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat június 15. és 28. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az év első négy hónapjában éves összevetésben 1,5 százalékkal csökkent Románia áramtermelése, a végső villamosenergia-fogyasztás pedig 2,7 százalékkal mérséklődött.
Jelentős a megosztottság a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), miután vasárnap Nicușor Dan elnök a pártvezetés előzetes tájékoztatása nélkül Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek.
A bukaresti katonai törvényszék a csendőrségi vezetőket a vádak alól felmentő ítéletet hozott hétfőn a 2018. augusztus 10-i fővárosi tüntetés ügyében – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Hanyagsággal vádolta meg Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt Dorin Toma tartalékos tábornok, a NATO Délkeleti Többnemzetiségű Hadosztály Parancsnokságának 2022 és 2025 közötti volt parancsnoka.