Tordán próbált illegálisan eladni egy engedélyköteles pisztolyt az a 28 éves férfi, akit a rendőrök tetten értek.
Egy halloweeni varázslójelmezbe öltözött férfi tört be a Temes megyei Lugoson egy üzletbe, ahol ellopott egy több mint 10 000 lej értékű laptopot.
A Colectiv-tragédia után tíz évvel Romániában még mindig nincsenek a súlyos égési sérültek kezelését ellátó, teljesen működőképes központok, és a súlyos eseteket továbbra is külföldi egészségügyi intézményekbe szállítják.
Az orosz hadsereg szombat reggel ballisztikus rakétával csapást mért a dél-ukrajnai Mikolajiv megyeszékhelyre; eddig egy halottról és legkevesebb 15 sebesültről lehet tudni – közölte Vitalij Kim, a régió kormányzója a Telegramon.
Apáczai Csere Jánostól Janovics Jenőig az erdélyi magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakjai nyugszanak a kolozsvári Házsongárdi temetőben. A több évtizedes hagyományt követő halottak napi séták apropóján Sipos Dávid kalauzolt a 440 éves sírkertben.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.
Egy friss jelentés szerint a lakosság jelentősen kevesebb új autót vásárol, mint korábban: Románia az egyetlen ország a régióban, ahol csökkent a regisztrációk száma.
November 3-án, hétfőn kezdődik a második iskolai modul, amely hét hétig tart, a december 19-én kezdődő karácsonyi vakációig.
Tiltakozó levelet intézett Ilie Bolojan miniszterelnökhöz és Cătălin Predoiu belügyminiszterhez több civil szervezet, miután a csendőrség megbírságolta a bukaresti Colectiv-megemlékezés egyik szervezőjét.
Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja a Jónak lenni jó, a közmédia karitatív kampánya a KEGYES-t, a Kárpátaljai ,,Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt segíti. A kampány rész
A meteorológusok felülvizsgálták az előrejelzéseket a következő hetekre és körvonalazták, milyen időjárás várható novemberben.
Az idei év papíron a textilipar zöld fordulatát hozta, hozza: új uniós szabályok, kötelező szelektív gyűjtés és szigorodó fenntarthatósági elvárások léptek életbe.
Az internetes csalások újabb módozatára figyelmeztetett pénteken a Facebook-oldalán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megerősítette pénteken, hogy terveik szerint decemberben hadrendbe állítják az orosz gyártású Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszert.
Az Európai Bizottság értékelése szerint az Egyesült Államoknak az a döntése, hogy részben kivonja katonáit a romániai Mihail Kogălniceanu támaszpontról, azt bizonyítja, hogy az EU-nak növelnie kell védelmi kiadásait – írta pénteken az EFE hírügynökség.
Bukarest ötödik kerületi bírósága pénteken elrendelte a Rahova lakótelepi tömbházrobbanás ügyében két nappal korábban őrizetbe vett három gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását.
A műemlék Arad megye egyik legjelentősebb, részben megmaradt középkori erődítménye, amely nemcsak kedvelt kirándulóhely, hanem a magyar történelemben is fontos szerepet töltött be: a 16. században Jagelló Izabella királyné ott rendezte be rezidenciáját.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.