Temesváron épít gyárat az Elma svájci elektronikai nagyvállalat – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Ukrajna európai szövetségesei közleményben reagáltak arra, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai fegyverszünet lehetőségéről tárgyaljon.
Balázs-Fülöp Emese nem átutazó, nem nézelődő vendég Afrikában, már több mint egy éve Kongóban él.
Elégedetlenségének adott hangot Radu Miruță gazdasági miniszter, mivel egy hét elteltével még mindig nem tisztázódott, hogy mi okozta a tüzet múlt hétvégén a kudzsiri fegyvergyárban.
Portik-Hegyi Kelemen plébános vendégeiként érkeztünk Marosludasra, hogy a Keskeny út egyházi sorozat újabb részében bemutassuk a Maros megyei kisváros római katolikus szórványgyülekezetét.
Sok emlékezetes pillanat, ünnepi esemény köthető Szandi életében a nyárhoz. Nemcsak születésnapja, és a gyerekkori balatoni nyaralások, hanem élete egyik fontos eseménye, esküvője is ekkor volt.
A Román Vasúttársasághoz (CFR) érkezett panasz szerint szombaton a balázsfalvi állomáson a Mangalia-Kolozsvár között közlekedő vonat kilences kocsijában egy kinyíló ablak megütött két gyermeket – számolt be a vállalat.
Ukrajna – az ország alkotmánya által is garantált – területi egységét hangoztatta szombati Telegram-üzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hangsúlyozva: „az ukránok nem adják oda a földjüket megszállóknak”.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Egy 47 éves hivatásos pilóta és egy 18 éves fiatal az Aradon szombaton történt repülőgép-baleset halálos áldozata. Az utas pilóta szeretett volna lenni.
Előfordulhat, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) csak ürügyet keres arra, hogy kilépjen a kormánykoalícióból – jelentette ki Ciprian Ciucu, a PSD-vel koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke.
Oana Țoiuval tárgyaltak a csernyivci román közösség vezetői, akik arra kérték a külügyminisztert, hogy járjon közbe az ukrán hatóságoknál a román tannyelvű iskolák védelmében.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a minisztereket, hogy a kinevezésük után kitöltött vagyon- és érdekeltségi nyilatkozataikat továbbítsák a miniszterelnöki kancelláriára a közzétételükhöz való hozzájárulásukkal együtt.
Egy aradi gyár udvarára zuhant szombaton egy kis méretű repülőgép, két személy meghalt.
Hegyi balesetben életét vesztette pénteken egy 39 éves nagyszebeni túrázó a Fogarasi-havasokban, a Szuru-vízesés térségében.
Közel százezer ügyfél adóhivatali fiókját törte fel egy román bűnözőkből álló csoport Nagy-Britanniában, és majdnem 50 millió fontot sikerült ellopnia egy példátlan számítógépes bűncselekmény során.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy jövő pénteken Alaszkában találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miután aznap korábban előzetesen ismertette egy lehetséges békeegyezmény feltételeit, amely véget vethet az ukrajnai háborúnak.
A fejlődés nem hibátlan teljesítményekből, hanem próbálkozásokból, tapasztalatokból és tanulásból áll – vallja Kovács Nóra, aki nemrég vette át az Erdélyi Innovációs Műhely (EIM) irányítását.