Hirdetés

Minden cél megvalósításának alapja az, amit önmagunkról gondolunk – Az Erdélyi Innovációs Műhely új vezetőjével beszéltünk

Erdélyi Innovációs Műhely

Kovács Nóra az Erdélyi Innovációs Műhely új vezetőjeként szeretné tudását minél több motivált diáknak átadni

Fotó: Facebook/Erdélyi Innovációs Műhely

A fejlődés nem hibátlan teljesítményekből, hanem próbálkozásokból, tapasztalatokból és tanulásból áll – vallja Kovács Nóra, aki nemrég vette át az Erdélyi Innovációs Műhely (EIM) irányítását. A Körösfőn született, jelenleg Budapesten mérnökinformatikus hallgató szerint az EIM nem próbál semmit ráerőltetni a diákokra, inkább abban segít, hogy megtalálják magukban azt, ami már ott van – a kíváncsiságot, kreativitást, kérdéseiket. Kovács Nóra az ifjú tehetségek támogatásáról, a műhely programjairól, az erdélyi fiataloknak szóló versenyekről, ösztöndíjakról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. augusztus 09., 09:402025. augusztus 09., 09:40

– Mi ösztönzött arra, hogy átvedd az Erdélyi Innovációs Műhely vezetését? Hogyan kapcsolódik ez a döntés a korábbi tevékenységeidhez?

– Az elmúlt évek során olyan lehetőségekben volt részem, amelyek gyökeresen formálták a gondolkodásomat. Részt vettem európai döntőben Hollandiában, világbajnokságon Dallasban, svájci innovációs fórumon, valamint több hazai és nemzetközi pályázaton. Ezek az élmények nemcsak szakmailag fejlesztettek, hanem rávilágítottak arra is, hogy

Hirdetés
Idézet
mennyi kiaknázatlan lehetőség van körülöttünk – és hogy mennyi erdélyi fiatalban ott van a potenciál arra, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel.

Tehát a kérdés számomra nem az, hogyan kapcsolódik ez a döntés a korábbi tevékenységeimhez, hanem inkább az, hogy miként lehetne elválasztani tőle. Azt követően, hogy csatlakoztam az Erdélyi Innovációs Műhelyhez, szépen lassan az életem szerves részévé vált. Nemcsak versenyzőként, hanem figyelő, elemző szemmel is jelen voltam a pályázati rendszerekben. Látom, melyek az elvárások, melyek a buktatók, hogyan gondolkodnak a zsűrik – és most az a célom, hogy ezt a tudást minél több motivált diáknak átadjam, hogy ők is eljuthassanak akár nemzetközi színtérre is. Ezért vállaltam, hogy vezető legyek.

Azóta is aktívan követem a versenyeket, és szeretek szenvedélyesen ötletelni, koncepciókat csiszolni. Egyre inkább úgy érzem, hogy a tanítás és mentorálás nemcsak feladat számomra, hanem hivatás, és az Erdélyi Innovációs Műhely (EIM) egy olyan tér, ahol ezt hitelesen megélhetem. Szeretném, ha minél több diák megtapasztalhatná azt, amit nekem is volt lehetőségem: hosszabb távon dolgozni valamin, ami valóban az övé. Megélni azt a pillanatot, amikor egy problémánál nem a tanár tudja a választ, hanem neki kell kreatívan, kitartóan keresnie a megoldást.

Azt, amikor szabadjára engedheti a fantáziáját, és ráébred, hogy igenis képes megvalósítani a legmerészebb álmait is – ha elég időt és energiát tesz bele.

Ez teljesen más élmény, mint egy tantárgyverseny: itt nincsenek előre meghatározott elvárások, nincsen kijelölt tanmenet. Itt mindenki saját magának szabja meg a lépcsőfokokat, a saját tempójában halad, és közben megtanulja, hogyan kérjen segítséget megfelelő módon, hogyan tanuljon önállóan, és hogyan váljon kezdeményezővé.

Végül pedig hiszek abban, hogy az igazán nagy teljesítményhez testben, lélekben és szellemben is egyensúlyra van szükség. Sok tehetséges diák motivált, de néha az egyik terület háttérbe szorul – ebben is szeretnék mellettük állni.

Erdélyi Innovációs Műhely Galéria

A kalotaszegi egyetemista szerint az EIM megmutat olyan lehetőségeket is, amelyekről sokan talán nem is tudnak

Fotó: Facebook/Kovács Nóra

– Az elmúlt években több tehetséges fiatal is sikerrel vett részt a műhely programjaiban. Szerinted mi a titka annak, hogy ez a kezdeményezés valóban meg tudja szólítani a középiskolásokat, egyetemistákat?

– Személyesen engem először az eredményeikkel szólított meg az EIM. Egy TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája – szerk. megj.) versenyen figyeltem fel rájuk, ahol a mentoráltjaik olyan igényes, átgondolt és valóban különleges előadásokat tartottak, amik messze kitűntek a mezőnyből – nemcsak szakmailag, hanem előadásmódban is. Ráadásul ezeket a projekteket szép eredményekkel is zárták, ami megerősítette bennem, hogy itt valami igazán működik.

Ami pedig különösen vonzó volt számomra, hogy az EIM nem próbál semmit ráerőltetni a diákokra. Inkább abban segít, hogy megtalálják magukban azt, ami már ott van – a kíváncsiságot, kreativitást, kérdéseiket. Ezt fogalmazza meg az idei kötelező olvasmányuk előszavában Szent-Györgyi Albert is: „Sem témád fontossága, sem műszereid teljesítménye, sem tudásod nagysága, sem terveid pontossága nem pótolhatja gondolataid eredetiségét és megfigyelésed élességét.”

Idézet
Az EIM nem tantárgyi keretekben gondolkodik, hanem abban, hogyan lehet a saját ötleteken keresztül tanulni, fejlődni és rátalálni arra, ami valóban érdekel.

És nem utolsósorban: megmutat olyan lehetőségeket is, amelyekről sokan talán nem is tudnak. A versenyeken való részvétel nemcsak egy megmérettetés, hanem egy kapunyitás – olyan nemzetközi fórumokra juthatnak el a diákok, mint a Swiss Talent Forum, a LIYSF Londonban, vagy akár a Nobel-díj átadója Stockholmban. Ezek nem elérhetetlen álmok, hanem nagyon is valós és kiépített utak. Ugyanakkor nem kevésbé fontos az a közösség, ami itt kialakult. Inspiráló emberek között lenni, akikkel lehet kérdezni, gondolkodni, vitázni, kapcsolódni – ez is hatalmas ereje a műhelynek.

– Milyen újdonságokra számíthatnak azok, akik most csatlakoznának a programhoz? Tervezel változtatni az eddigi irányon?

– Az EIM eddigi iránya szerintem nagyon is működik: nem akar mindenáron „formálni”, inkább teret ad. Élményt, biztatást, szabadságot – és azt a fajta személyes figyelmet, amit ritkán kap meg az ember diákként. A mentorálás itt nem csak egy-egy konzultáció, hanem egy folyamatos párbeszéd. Ez az, ami engem is itt tart, és amit semmiképp sem szeretnék elengedni.

Ami viszont új: most épp egy olyan adatbázison dolgozunk, amiben össze fogjuk gyűjteni az erdélyi fiataloknak szóló versenyeket, ösztöndíjakat, konferenciákat, fórumokat.

Olyan lesz, mint egy térkép, ami segít eligazodni abban, merre is lehet elindulni egy-egy jó ötlettel. Szeretném, ha többféle háttérrel érkező ember is kapcsolódna a műhelyhez – nemcsak diákokat várunk, hanem olyan egyetemistákat, kutatókat, vállalkozókat is, akik szívesen gondolkodnának velünk. Nemcsak tanácsokat adva, hanem ténylegesen együtt ötletelve a fiatalokkal.

A csatlakozóknak továbbra is lesz egy bevezető mini tananyag, ezt és az arculatot is szeretném kicsit felfrissíteni, de az irány alapvetően marad, mert az EIM értékei időtállóak.

Erdélyi Innovációs Műhely Galéria

Kovács Nóra július végén először állhatott ki új vezetőként a színpadra, hogy átadjon egy kiválósági ösztöndíjat egy tehetséges fiatalnak, József Áronnak

Fotó: Facebook/Kovács Nóra

– Miben tudjátok támogatni a fiatalokat egy-egy verseny vagy pályázat során? Van lehetőségük mentorálásra, technikai segítségre vagy akár arra, hogy a saját projektjeiket is megvalósítsák?

– Abszolút így van! Ahogy már említésre került, nálunk a mentorálás jóval több mint egy klasszikus tanár-diák konzultáció – ez egy közvetlen, folyamatos párbeszéd, amely a versenyen kívül is jelen van. Igyekszünk minden lehetséges támogatást megadni a diákoknak, legyen szó szakmai iránymutatásról vagy akár anyagi segítségről. József Áron (nemrég kapta meg az EIM kiválósági ösztöndíját – szerk. megj.) már tapasztalhatta is, hogy nem csupán versenyeredmények alapján, hanem saját forrásainkból is tudunk ösztöndíjat biztosítani.

A közös munka gyakran már az első ötleteléstől indul: itt együtt formáljuk a projekt témáját – sokszor ekkor dől el, mennyire lesz személyes és valóban erős a kezdeményezés. Innen pedig végigkísérjük a diákokat:

rendszeres mentorálással, visszajelzésekkel, és ha szükséges, technikai támogatással is – legyen szó prezentációkészítésről, adatvizualizációról vagy akár komplexebb technikai kérdésekről.

Arra is bátorítjuk a fiatalokat, hogy ne csak elméletben gondolkozzanak, hanem kezdjenek bele a tényleges megvalósításba: építsenek prototípust, készítsenek interjúkat, teszteljenek.
Fontos megemlíteni, hogy mindezt nonprofit alapon működő közösségként tesszük – ez is hozzájárul a nyitott, támogató légkörhöz, amit képviselünk.

Erdélyi Innovációs Műhely Galéria

A „Leginspirálóbb Fiatal Tehetség” díj megerősítette Nórát abban, hogy van értelme megosztani tapasztalatait

Fotó: Facebook/Kovács Nóra

– Tavaly októberben te nyerted el a Leginspirálóbb Fiatal Tehetség díjat. Hogyan tudod ezt a tapasztalatot most arra használni, hogy más fiatalokat is motiválj, segíts a fejlődésükben?

– Igen, ez számomra óriási megtiszteltetés volt – és egyben egyfajta megerősítés is: igenis van értelme megosztani a tapasztalataimat. Őszintén szólva ez bátorított arra, hogy még tudatosabban hozzájáruljak más fiatalok fejlődéséhez. Azóta figyelek arra, hogy ne csak a saját utamat építsem, hanem ott legyek mások mellett is – akár egy konkrét tanáccsal, akár csak egy bátorító mondattal, vagy azzal, hogy meghallgatom az ötleteiket.

Idézet
Fontosnak tartom megmutatni, mennyire sokat számít az, hogy valakiben kialakuljon – vagy megmaradjon – az értékességtudat, a pozitív énkép.

Mert hiszem, hogy minden cél megvalósításának az alapja az, amit önmagunkról gondolunk. Az én utam sem volt mindig egyenes: tele volt kérdésekkel, bizonytalansággal, és ezeket nem rejtem el. Sőt, épp azért beszélek róluk, hogy mások is lássák – a fejlődés nem hibátlan teljesítményekből, hanem próbálkozásokból, tapasztalatokból és tanulásból áll.

Ha akár csak egy diáknál sikerül elindítani a kíváncsiságot, vagy megerősíteni benne a hitet önmagában, akkor már megérte. Hiszen a mottónk: sosem késő túl korán elkezdeni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Borboly Csaba azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Borboly Csaba azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.

Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére
2026. szeptember 01., kedd

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt

Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt
2026. szeptember 01., kedd

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere

Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
Hirdetés
Hirdetés