Bár Nicușor Dan államfő újabb tárgyalásokat kezdeményezett az Európa-barátnak nevezett pártok vezetőivel egy lehetséges kormányról, egyelőre nem úgy tűnik, hogy közelebb került az ország a politikai válság végére.
Olyan erdélyi repülőtér is akad, ahol az elmúlt időszakban a járatlemondások aránya a tavalyi több mint nyolcvanszorosára nőtt, és ez nem csak romániai jelenség.
Az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség több ezer tagja gyűlt össze szerdán a bukaresti Győzelem téren, ahonnan az ország minden szegletéből érkezett tiltakozók elindultak a parlament felé.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) rontotta a román gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését: a februárban valószínűsített 1,2 százalékos növekedés helyett most 0,2 százalékos visszaesést vár.
A Moldovai Köztársaság fontolóra veszi az egyesülést Romániával, amennyiben az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamata megnehezül vagy megakadályozódik – nyilatkozta Eugen Osmochescu, az ország miniszterelnök-helyettese egy, az Euractivnak adott interjúban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) folyamatos együttműködése azt bizonyítja, hogy életképes többségük van a parlamentben.
Az apja elleni robbantásos merénylet kitervelésével gyanúsított Laura Dronca kifogásolta, hogy a néhai üzletember meggyilkolásának ügyében beidézett egyik tanút az ügyészek felmentették a büntetőjogi felelősség alól.
A galaci drónincidens nyomán a NATO megerősíti a keleti szárnyat – jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának vezetője, Giuseppe Cavo Dragone tengernagy.
Közel 200 millió eurós szerződést köt a kormány a nagyváradi üzletember, Teszári Zoltán érdekeltségébe tartozó Digi Communications távközlési cég az európai uniós haderő-fejlesztési program (SAFE) keretében.
Az Egyesült Államok és Irán több csapást mért egymásra az áprilisi tűzszünet kezdete óta az egyik legsúlyosabb éjszakai támadási hullám során.
„Kellemetlen helyzetet” jelent a román hadsereg számára, hogy korupció gyanúja merült fel Gheorghiță Vlad tábornokkal, a román hadsereg vezérkari főnökével szemben – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.
A recsenyédi unitárius templom karzatának padlózata alól nemrég előkerült négykötetnyi iratanyag új fejezetet nyithat a település történetének kutatásában. Nagy Adél lelkésznő a véletlenszerű feltárásról, az iratok érdekességéről beszélt a Krónikának.
Az Európai Bizottság Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságához fordult a nagyváradi premontrei rendház ügyében Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Ezt ő maga jelentette be kedden a Facebook-oldalán.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Kelemen Hunor szerint Eugen Tomac esetleges miniszterelnökké jelölése ,,még vészmegoldásnak sem” tekinthető, mert politikailag nehezen indokolható, hogy parlamenti képviselettel nem rendelkező párt vezetőjét bízzák meg technokrata kormány alakításával.
A fokhagymát termesztő gazdálkodóknak már csak néhány nap áll rendelkezésükre, hogy igényeljék a fokhagymatermesztési támogatási program keretében nyújtott, 3000 euró/hektár összegű támogatást.
Meglehetősen gyakorivá vált a medvék felbukkanása Kolozs megyében is lakott településeken vagy azok közelében: az elmúlt napokban újfent több alkalommal jelezték a nagyvad jelenlétét.
Bírálatok kereszttüzébe került nemzettársai körében a magyarok iránt leplezetlen rokonszenvvel viseltető Lucian Mîndruță bukaresti újságíró, rádiós műsorvezető. Az ismert médiaszakember keményen beolvasott azoknak, akik szerint Székelyföld nem létezik.