A jelek szerint újabb kelendő magyar exportcikk bukkant fel a nemzetközi piacon: a tüntetések utáni számháború.
2013. október 31., 18:162013. október 31., 18:16
Ahogy immár több mint tíz éve a budapesti sajtó egyik legfontosabb témája a különböző jobb- és baloldali tömegmegmozdulások követően elsősorban nem az, hogy miért is szervezték őket és mi hangzott el rajtuk, hanem az, hogy lehetséges-e egy négyzetméterre harminc szimpatizánst szorosan egymás mellé zsúfolva beállítani, vagy nem, most Romániában zajlik hasonló sport. A változatosság kedvéért azonban itt a hatóságok is beszálltak a tömegbecslési adok-kapokba.
A vasárnapi nagy székely menetelést követően ugyanis a Kovászna megyei csendőrség közölte, hogy a megmozduláson mintegy 15 ezren vettek részt, a szervezők szerint viszont a százezret is jóval meghaladta azon magyarok száma, akik Berecktől Kökösig élőláncot formálva autonómiát követeltek.
Mármost jelen soros szerzője a helyszíntől több száz kilométerre munkahelyi ügyeletet látott el a menet idején, tehát csak a televízió képernyőjén keresztül tudta követni az eseményeket, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a szervezők által mondottnál valamennyivel kevesebben voltak. Ettől függetlenül a képek alapján az a kínzó érzés uralkodott el rajta, hogy ha az illetékes szervek egyéb feladataikat is olyan szakszerűséggel és pontossággal látják el, mint amilyen hatékonysággal a tömegbecslési képességük működik, akkor mindannyian joggal aggódhatunk a háromszékiek közbiztonsága miatt. Vagy ha mégis igazuk van, annál rosszabb az autonómiát ellenző bukaresti hatalomnak, a magyarok ugyanis természetfeletti képességekkel rendelkező mutánsok, akik úgy is gond nélkül képesek egybefüggő élőláncot alkotni egy 54 kilométeres távon, hogy a létszámuk elvileg még ennek a harmadára sem elég.
Amúgy az esemény közben a román hírcsatornák is hasonló módon jártak el. Volt, aki legalább a hatósági adatokat elfogadta, de akadtak olyan riporterek is, akik már csak néhány ezer résztvevőről beszéltek, és nagy igyekezetükben még arról is megfeledkeztek, hogy legalább levegyék a képernyőről az élőképet, amelyen jól láthatóan tekintélyes létszámú tömeg hömpölygött.
Pedig a tömeg jelentős alábecslésével a román hatóságok csak a saját érdekeiknek és presztízsüknek ártanak, főleg, ha önrendelkezés előbb-utóbb megvalósul. Hogy néz majd ki a történelemkönyvekben, hogy csupán pár ezer magyar kellett ahhoz, hogy kivívja az autonómiát a hatalmas román állammal szemben?
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
szóljon hozzá!