Rendőrkézen Ninja Misi

Rendőrkézen Ninja Misi

Zsarolás és fogvatartás miatt 29 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy sepsiszentgyörgyi férfit. Értesüléseink szerint a Sepsiszentgyörgyön Ninja Misi néven elhíresült maffiózó került a rácsok mögé, bár a rendőrség csak a neve kezdőbetűit hozta nyilvánosságra.

Hírösszefoglaló

2013. október 30., 17:172013. október 30., 17:17

A rendőrségi közlemény szerint a 35 éves G. M fogva tartotta áldozatát, elhurcolta egy közjegyzőhöz és arra kényszerítette, hogy aláírjon egy elismervényt, miszerint 150 ezer lejjel tartozik neki. Ennek birtokában a zsaroló rendszeresen pénzt követelt, míg az áldozat a rendőrségtől kért segítséget. A nyomozók megszervezték a tettenérést, és akkor tartóztatták le az elkövetőt, amikor az éppen átvett ezer lejt. Az ügyészség elrendelte 29 napos őrizetbe vételét. Ion Popa Kovászna megyei rendőrkapitány sajtótájékoztatón visszatért az ügyre, és elmondta, három nőt is őrizetbe vettek, mert erőszakos hangnemben próbálták rávenni az ügy egyik tanúját, hogy tegyen hamis vallomást, ezzel mentesítve a gyanúsítottat a vádak alól.  

Ninja Misi öt évvel ezelőtt azért került román lapok  címlapjára, mert harapással megsebesítette az egyik sepsiszentgyörgyi szórakozóhely tulajdonosát. A brassói vállalkozó akkor azt mondta, a helyszínre érkező rendőrök nem védték meg, féltek közbeavatkozni: az üzletember szerint Ninja Misi több helyi bárt és diszkót tartott rettegésben, a rendőrség pedig nem lépett fel ellene.   A verticalnews.ro portál által összeállított „alvilág térképen” Kovászna megyéből csak Ninja Misi szerepel. A magyar mulatós zene „királyai” Ninja Misiről több dalt írtak, ezeket neki dedikálták. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések