
Felére csökkentheti a kormány a mikrovállalkozások adóját – helyezte kilátásba hétfői sajtónyilatkozatában Maria Grapini, a kis- és közepes vállalkozásokért, a turizmusért és az üzleti környezetért felelős tárca nélküli miniszter. Mint mondta, a pénzügyminisztérium hatástanulmányt készít az adócsökkentésről.
2013. május 13., 18:422013. május 13., 18:42
„Az elemzéseik és az érveink meggyőzőek. Bízom benne, hogy júliustól 3 százalékról 1,5 százalékra csökkentjük a mikrovállalkozások adóját” – fejtette ki a miniszter, aki szerint a 1,5 százalék etikusabb, annál is inkább, mert ettől az évtől kötelezővé tették a forgalmi adót.
„Az állam érdeke, hogy behajtsa az adókat, de az is, hogy lehetőséget teremtsen a kisvállalatoknak a fejlődésre, hogy utólag egy magasabb adózási kategóriába kerülhessenek” – hangsúlyozta Grapini, aki szerint a mikrovállalatok adójából korábban nagyon kis összegek folytak be az államkasszába, így abban bíznak, hogy az adócsökkentés nagyobb átláthatóságot is eredményez.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!