Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás

– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?

– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilá­gyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.

– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?

– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.

– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?

– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.

Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.

Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.

– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.

– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?

Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.

– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?

– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.

– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?

– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.

– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?

– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.

És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.