Hirdetés

Budapesti menetelés a Székelyföldért

A magyarországi Székelyföldért Társaság kezdeményezésére Budapesten is szerveznek menetelést október 27-én, a háromszéki megmozdulás mintájára.

Gyergyai Csaba

2013. október 07., 19:282013. október 07., 19:28

A szervezet bejelentette, vonulásos tüntetést szerveznek 10 órától a Hősök teréről a francia és olasz nagykövetségek érintésével Románia Thököly úti nagykövetsége elé. A szervezők bíznak benne, hogy felhívásuk eredményes lesz és a márciusi tüntetéshez hasonlóan több ezren fognak részt venni a megmozduláson. A Fidesz ifjúsági társszervezeteként működő Fidelitas is tegnap jelentette be: részt vesz a romániai regionalizációs tervek elleni, október 27-re meghirdetett, a budapesti Hősök terén és a román nagykövetség előtt tartandó békés demonstráción.

Böröcz László, a szervezet ügyvezető alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: A székely autonómia egy belső anyaország lehetne az erdélyi magyar közösségnek – mutatott rá. Kurucz Dániel, a Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője felidézte a három évvel ezelőtti Riadólánc létrehozását, amelynek lényege: ha az etnikai alapú jogsértés bármilyen formája megvalósul, akkor az ellen békésen demonstrálnak Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig. Magyarország és a magyar nemzet olyan jogtiprásokat kénytelen elszenvedni, amelyek a világ előtt valószínűleg nem ismertek – mondta.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) eközben bejelentette: támogatja a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett Nagy menetelés elnevezésű rendezvényt, melyre október 27-én, vasárnap kerül sor Háromszéken, Bereck és Kökös között. A budapesti székhelyű MVSZ autóbuszt is szervez a rendezvényen részt venni kívánó magyarországiak számára.

Amint arról beszámoltunk, az SZNT augusztusban jelentette be, hogy október 27-én a Nagy meneteléssel kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli harangszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással összetalálkozva – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Hogyan lesz az engedélyeztetésből valódi védelem? Csók Zsolt a műemlékvédelem tervezett reformjáról

A romániai műemlékvédelmi rendszer az engedélyeztetésre összpontosít, miközben a műemlékek tényleges védelme háttérbe szorul – véli Csók Zsolt régész, a volt kulturális miniszter tiszteletbeli tanácsosa.

Hogyan lesz az engedélyeztetésből valódi védelem? Csók Zsolt a műemlékvédelem tervezett reformjáról
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
2026. november 01., vasárnap

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel
2026. október 31., szombat

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét

Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben

Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben
2026. október 30., péntek

Román megemlékezés az ötvenhatos temesvári antikommunista diáklázadásról

A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.

Román megemlékezés az ötvenhatos temesvári antikommunista diáklázadásról
2026. október 30., péntek

A háborúról tudósított, majd maga is menekülni kényszerült – egy véletlen találkozás Örményországban

Örményországi utunk harmadik napján, Goriszban egy hegyi-karabahi újságíróval hozott össze a véletlen, aki a legnehezebb időszakban a BBC-t és az Al Jazeerát is tájékoztatta arról, mi történik a szülőföldjén.

A háborúról tudósított, majd maga is menekülni kényszerült – egy véletlen találkozás Örményországban
Hirdetés
Hirdetés