Vármegyék, főispánok, haladárok

A javaslat természetesen azonnal kiverte a biztosítékot a balliberális oldalon. Az ellenzéki megmondó emberektől az egyszerű szimpatizánsokig rengetegen kötelességüknek érezték, hogy – „haladó” mivoltukat bizonyítandó – amolyan múltba révedő, avítt, feudális csökevényeket újraéleszteni próbáló gesztusként próbálják tálalni a lépést. Közvetlen ismerősi körömben is akadt olyan, aki egy baráti sörözgetés során jobb ügyhöz méltó buzgalommal ócsárolta a budapesti kormányt, amiért ilyen, a progresszió által egyszer már sutba vágott fogalmakat hoz vissza a 21. században.

A reakciók természetesen tökéletesen kiszámíthatóak voltak – gyorsaságukat, intenzitásukat és stílusukat tekintve is. Olyan, rettenetesen eredetinek és humorosnak gondolt megnyilvánulások láttak napvilágot, miszerint akkor előbb-utóbb az első éjszaka jogát is bevezetik, Orbán Viktor királlyá koronáztatja magát, büntetésként visszajöhet a deresre húzás, és persze küszöbönálló a jobbágyság intézményének bevezetése is. A megnyilvánulásokból a szokásos módon süt a magát haladónak tartó oldal képzelt morális felsőbbrendűsége, ami olyan hübrisz, amelytől következetesen képtelenek megszabadulni – hiába váltja ki a józanul gondolkodó polgárok többségéből az áprilisi országgyűlési választáson, illetve az időközi önkormányzati választásokon tapasztalt reakciót.

Külön megkapó az erdélyi haladárok következetessége, akiknek a szintén a kommunisták által eltörölt, majd a rendszerváltás után visszahozott prefektusi intézménnyel és megnevezéssel a jelek szerint semmi bajuk, csak a főispán megnevezés visszatérése kapcsán veszik át budapesti elvtársaik retorikáját. Fölmerül ugyanakkor a kérdés, hogy mi indokolja a régi megnevezések visszahozatalát éppen most.
Kézenfekvőnek tűnik, és minden bizonnyal nem is alaptalan a feltételezés, hogy a döntésnek a napi politika szintjén taktikai szerepe van: a cél, hogy ne csupán a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatti gazdasági és energiaválságról szóljon a közbeszéd. Mindazonáltal hiba lenne csupán egyszerű kommunikációs húzásként, figyelemelterelésként értékelni a kezdeményezést.

Az ugyanis szervesen illeszkedik a kormányoldal azon világképébe, amely értelmében – bár a konzervatív felfogáshoz illően nem hisz abban, hogy a történelemnek lenne valamilyen utópisztikus végcélja – úgy értékeli, hogy Magyarországot 1945 után az organikus, alkotmányos fejlődés útjáról zsákutcába térítette a kommunizmus. Emiatt egy, magát a nemzeti hagyományok letéteményesének tartó kormány számára elődleges feladat, hogy visszatérítse az országot és a nemzetet a normalitás útjára, és helyreállítsa mindazt, amit a kommunisták leromboltak. Főleg úgy, hogy erre immár negyedízben kapott kétharmados alkotmányos felhatalmazást a polgároktól. Példa erre a Legfelsőbb Bíróság visszanevezése a patinás Kúriára, de ebbe a világképbe illeszkedik a budai várnegyed második világháborúban elpusztult épületeinek rekonstrukciója, a rendszerváltás előtti beépítések eltüntetése is.

A kommunisták ugyanis ideológiai alapon, a múltat végképp eltörölni elve alapján akarták felszámolni a régi, „úri” rendszerre emlékeztető palotákat, minisztériumi épületet, és ezen elv alapján nem voltak hajlandóak rekonstruálni a királyi palotát sem. És ugyanezen elv alapján törölték el a vármegye és a jelenleg igencsak csikorgó, bürokratikus megnevezéssel kormánymegbízottnak nevezett főispán megnevezést is.

Vagyis ha nagyon sarkítani akarunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy aki zsigeri ellenszenvet érez a hagyományos, Szent Istvánig visszavezethető megnevezésekkel szemben, Rákosi és Kádár, illetve a többi, valamilyen ideológiai alapú, utópisztikus, embertelen földi paradicsomot megvalósítani akaró diktátor nyomdokaiban jár.

A lelkes szemforgatás közepette azért egy dolgot nem szabad szem elől téveszteni. Miközben a magukat elképesztően haladó gondolkodásúnak képzelő megmondó emberek a különböző nyilvános felületeken az egyéb, égető problémákat háttérbe szorítva, saját haladó mivoltukat bizonyítandó az első perctől a középkorba való visszatérésként próbálják beállítani a vármegye és a főispán megnevezés felélesztését, tovább habosítva az igazából sokadlagos jelentőségű témát, pontosan azt a szerepet játsszák, amelyet az ötlet kitalálói rájuk osztottak. A hasznos idiótáét.