A szerb–horvát háború áldozatainak emlékműve Vukováron
Fotó: Ábrám Zoltán
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
2026. február 22., 17:412026. február 22., 17:41
2026. február 22., 17:512026. február 22., 17:51
A háborúban áldozatok vannak, sok-sok áldozat: meghaltak, eltűntek, sebesültek, földönfutók, lelkileg megnyomorodottak, gyászolók, árvák. A háborúban az anyák temetik el a fiaikat, fiatalasszonyok búcsúznak el a férjüktől. És négy esztendő alatt sokat, nagyon sokat temettek Ukrajnában.
Mert a fronton a fegyverekkel többnyire fiatalok, élni vágyók, életösztönükből fakadóan a borzalmakat túlélni óhajtók néznek szembe egymással és a halállal. Mindentől függetlenül.
Ezer márványkereszt
Fotó: Ábrám Zoltán
Ma Ukrajnában háború zajlik. Nemcsak a harcvonalon borzalmasak a mindennapok, hanem ott is, ahol nem dördülnek fegyverek, de kísért a besorozás réme, a halálhír szorongása, a légiriadó, az áramszünet, a nyomor. Mi csak a határ túloldalán szomorkodunk és szörnyülködünk afelett, hogy minden nap áldozatokkal és veszteségekkel jár, és minél jobban elhúzódik a konfliktus, minél később kerül sor a várva várt békére, annál lesújtóbbak lesznek a statisztikák.
De hadd osszam meg egy évvel ezelőtti emlékeimet, amikor személyesen eljutottam egy három és fél évtizeddel korábbi háború legvéresebb helyszínére. Hiszen a kilencvenes évek első felében a Balkánon is sokat temettek, hogy csak a hozzánk legközelebb eső borzalmakra utaljak.
Allé az új temetőben Vukováron
Fotó: Ábrám Zoltán
A második világháború utáni viszonylagos békés időszakot követően, a szovjet-uralta keleti tömb szétesése után ugyanis még volt egy háború a szomszédunkban, amely a világháborúkat követő béketárgyalások által mesterségesen létrehozott Jugoszlávia felbomlásához vezetett.
Az orosz–ukrán testvérháborúhoz hasonlatosnak tekinthető a szerb–horvát konfliktus. Ráadásul mindkét esetben magyarokat is érintett, érint a besorozás. A szerb–horvát háború legvéresebb helyszíne Vukovár, annak idején sokat hallhattunk erről a településnévről. Középkori magyar neve Valkóvár, az egykori Szerém megye székhelye volt.
Halálkeresztek katonás rendben
Fotó: Ábrám Zoltán
A városszéli emlékhely, amelyet az egykori tömegsír szomszédságában hoztak létre, a legszörnyűbb és legnagyobb háborús bűncselekmény helyszíne, amelyet a szerb hadsereg elkövetett Horvátország elleni agressziója során. A honvédő háború áldozatainak a város új temetőjében álló, keresztet formázó emlékművét mintegy ezer fehér márványkereszt övezi. A legjelképesebb vukovári mementó, emlékjel a szétlőtt formájában megőrzött víztorony épülete, a harcok során a szerb erők fő célpontja, ahova először tűzték ki a horvát zászlót.
Az örökmécses lángja emlékezteti az utókort
Fotó: Ábrám Zoltán
Amíg nem tört ki az orosz–ukrán háború, a második világháborút követő „legvéresebb” európai helyszínként tartották nyilván ezt a Duna-menti várost, amely – márcsak a későbbi határfolyó közvetlen közelsége miatt – rendkívüli emberáldozatokkal vált ki az egykori Jugoszláviából, és lett az önállóvá vált Horvátország része. Megrendítő a városszéli tömegsírok felé emelt emlékhely meglátogatása:
Hogy miért írtam le mindezt, és miért Vukovár áldozatainak állítok emléket az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulóján? Mert az áldozatoknak kijáró csendes emlékezés örökérvényű. Nem ismer határokat, még nemzetiségeket sem. És amikor a szintén közeli, nem is olyan régen még lángokban álló európai hadszíntér mélységesen felkavaró, az értelmetlen halált és a temérdek szenvedést felidéző emlékképeit osztom meg, akkor a tegnap, a ma és a holnap ukrán, orosz és bármely nemzetiségű áldozataira is emlékezek. Sajnos egykoron életerős, ma már a meglevő vagy még jelképes temetőkben nyugvó magyar férfiakra is.
Nagy József sírköve
Fotó: Ábrám Zoltán
Vukovári mementó. Intő jel bármely háború okozta szomorú következményre, emlékezés a halálra. Figyelmeztetés a hatalomnak, hogy ne emberéletek által taposson utat magának. A sírkövek és a névtelen keresztek, a tömegsírok helyszínén a szélfúvással dacoló örökmécses nemcsak a közvetlen hozzátartozóknak, hanem mindannyiunknak szomorú és mélyen megrendítő látványként szolgálnak.
Vukovári mementó. Herszoni mementó. Mariupoli mementó. Donbászi mementó. Luhanszki mementó. Urivi mementó. Scsucsjei mementó.
Emlékezni szent kötelesség.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!