VEZÉRCIKK – Nincs új a nap alatt: az RMDSZ autonómiatervezetének közzététele nyomán román politikusok és elemzők részéről elhangzott „értékelések” csak a szokásos hisztériakampányt hozták, amelyen valószínűleg csak az csodálkozna, aki az elmúlt 25 évet nem Romániában élte le.
2014. szeptember 21., 20:412014. szeptember 21., 20:41
Nem tette kedvezőbbé a dokumentum fogadtatását a szövegnek a bukaresti médiában való, vélhetően a román politika reakcióját tesztelni hivatott előzetes kiszivárogtatása sem, amelyet követően a tervezet kidolgozói helyenként „puhítottak” is a statútumon.
De tegyük most félre az előzményeket, és ne arra koncentráljunk, hogy az RMDSZ az általa beharangozottakhoz képest több hónapos késéssel dolgozta ki a törvénytervezetet (Kelemen Hunor indoklása szerint ez nem olyan könnyű, mint „az ágyból való kiszállás”), amelyet – szintén sorozatos ígérete ellenére – egyelőre be sem hajlandó terjeszteni a parlament elé. Inkább szögezzük le: az autonómiastatútum legnagyobb erénye, hogy elkészült.
Ennek köszönhetően kiviláglik, mi is az elképzelése az RMDSZ-nek a Székelyföld önrendelkezéséről, hogyan látja kivitelezhetőnek annak megvalósítását, működtetését. Lényeges az is, hogy a szöveg ismeretében a román politika, a többségi társadalom immár nemcsak a szövetséggel rivalizáló, az autonómia követelése terén „hangosabb”, menetrendszerűen leszélsőségesezett magyar politikai-társadalmi szervezeteket illeti a szeparatizmus vádjával, hanem ráébred(het), hogy a közösségi jogok kivívása a többé-kevésbé mindig a bukaresti hatalom oldalán álló érdekvédelmi szövetség számára is fontos.
Még akkor is, ha logikailag nehezen alátámasztható az RMDSZ érvelése, miszerint a Székelyföld régió létrejöttéhez elengedhetetlen az alkotmánymódosítás, miközben a statútum éppenséggel az egységes és oszthatatlan román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitás kialakítását.
De a témában kezdeményezett közvita várhatóan erre a dilemmára is megadja a választ. Feltéve persze, ha a román társadalom és politika egyáltalán hajlandó lesz a párbeszédre, és nem utasítja el kapásból a vitát – ahogy tette azt az RMDSZ például a néppárti államfőjelölt javaslata esetében.
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
szóljon hozzá!