2012. március 21., 09:082012. március 21., 09:08
Az első kijelentés igazságtartalmát nem is kérdőjelezem meg, hiszen vitathatatlan: ha nincs a film első öt percében minimum egy hulla, a többség továbbkapcsol, hiszen már valószínű, hogy vagy valamilyen csöpögős romantikus filmről, vagy gagyi vígjátékról, vagy – isten ments – művészfilmről lehet szó. A tévéhíradókban nagyrészt a véres híreket mondják be először – valahol ezt is értem, hiszen ennek alternatívái általában a senkit nem érdeklő parlamenti események vagy törvénytervezetek.
Az internet? Nem is kérdés: pont olyan véres és erőszakos, mint a valóság. Mindehhez még számítsuk hozzá, hogy a fiatalok nagy része nem a „csoportosíts három azonos színű buborékot” típusú számítógépes játékokkal szórakozik, hanem olyanokkal, amelyekből bizony fröcsög a vér. Én magam sem vagyok semmivel sem kevésbé „bűnös”, mint a többi korombeli vagy nálam fiatalabb: minden valamit érő horrorfilmet megnéztem az utóbbi másfél évtizedben, és a zene, amit általában hallgatok, legtöbbször nem hárfamuzsika (hogy enyhén fejezzem ki magam). Érdekes módon mégsem jutott eszembe soha, hogy felgyűlt dühömet a valóságban agresszív tettekkel vezessem le.
Vajon mi vitte rá tettére például azt a fiatalembert, aki valamelyik este úgy megharagudott a 11-es buszra, hogy két rúgással ripityára törte az egyik ajtaját? Vajon csúnya zenét hallgatott? Lövöldözős játékokat játszott? Ilyen esetekről egyébként egyre többet hallani a mi kis városunkban.
A buszmegállóban például, ahol le szoktam szállni, mindig lerúgja valaki a kukát, az illetékesek meg hetente visszarakják. A padok deszkáit rendszeresen letörik valakik, a virágcserepeknek esélyük sincs – egyeseket minden idegesít, ami köztulajdon. Valamiért az az érzésem, hogy mindannyian jobban jártunk volna, ha ezek a kölykök inkább otthon játsszák a számítógépükön az aktuális véres-lövöldözős zsugát, mint hogy a való világban képzeljék azt, hogy amit tesznek, annak semmilyen következménye nincs, és senki nem fizet érte.
Mert az, hogy megértsék, a valóság nem virtuális, a buszajtó valódi pénzbe kerül, és a padokra valódi emberek szeretnének leülni, nem a mozin vagy a számítógépeken, hanem a gyerekszobán múlik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok