Vágyvezérelt háborúzók

 Sok valóságalapja azonban jelen pillanatban egyik elképzelésnek sincs. A Donbasz, illetve Zaporizzsja és Herszon annektálása persze annyiban valóságnak tűnhet, hogy az oroszok birtokon belül vannak. Értendő ez alatt az, hogy súlyos harcok árán elfoglalták a négy megye jelentős részét, és oroszbarát erőkből amolyan helyi és megyei „önkormányzatokat” hoztak létre. Csakhogy a helyzet jelenleg orosz szempontból igencsak bizonytalan. Hiszen még a kevésbé elfogult beszámolók is arról szólnak, hogy a jelenleg is zajló ukrán offenzíva során az Oroszország által „elcsatolt” területek egyre nagyobb része kerül ismét ukrán ellenőrzés alá.

És ez még csak a katonai rész, a nemzetközi jogi ugyanis legalább ennyire problémás. Az elmúlt évszázadokban hatályos, vesztfáliainak nevezett rendszer szellemében ugyanis a határok megváltoztatása csak a nemzetközi közösség jóváhagyásával történhet meg. Magyarán: az annexió csak akkor jelenti nemzetközi jogi értelemben is Oroszország területének növekedését, ha az megfelel a hatályos, Moszkva által is aláírt nemzetközi egyezményeknek, megvalósultak a határmódosítás jogi előfeltételei, és ezt a többi állam is elismeri.

Mondanunk sem kell, hogy ezek egyike sem áll jelenleg fenn – nehéz legitimnek elismerni egy egyoldalú, megszálló erők fegyvereinek árnyékában megtartott népszavazást, és azért a területek elcsatolását egyedüliként elismerő Észak-Koreát se tekintsük a világ közvéleménye képviselőjének. Persze azt is tudjuk, hogy az erő gyakran felülírja a jogot, és Oroszország majdnem nagyhatalomként azt tesz a saját határai mentén, amit akar, ha rendelkezik azzal a katonai és diplomáciai erővel, hogy akaratát rákényszerítse a nemzetközi közösségre. Ám jelen állás szerint az erő nem Moszkva oldalán áll, az ukrán offenzívát egyelőre a mozgósítás sem képes megállítani.

Nota bene: természetesen a nyugati fegyverek, kiképzés és hírszerzési információk nélkül az ukrán védekezés és előrenyomulás sem lehetne sikeres. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy „Nagy-Oroszország” vágyálma egyelőre azzal azonos ritmusban foszlik szét, ahogy az ukrán erők előrenyomulnak a megszállt területeken, bármit is szavazott meg az orosz parlament és írt alá Vlagyimir Putyin. Persze a hadiszerencse ismét megfordulhat, ráadásul senki sem tudja, mire lenne képes a moszkvai vezetés, ha megalázó vereség nézne ki. Viszont a további mozgósítás a belső elégedetlenséget, egy korlátozott hatósugarú atomfegyver bevetése pedig a nemzetközi közösség elszántságát növelné.

Ukrán oldalról sem hiányzik ugyanakkor a mérsékelt realitásérzékről tanúskodó magatartás. A NATO-tagságért való folyamodás Volodimir Zelenszkij elnök felvetette ötlete persze katonai szempontból még nem is lenne annyira megalapozatlan, hiszen a jelenlegi tagok közül alig van olyan, amelynek olyan komoly konkrét harctéri tapasztalatai lennének, mint az ukrán haderőnek.

Ezen túlmenően azonban jóformán minden hibádzik, ezért ma még kevesebb a realitása, mint az EU-csatlakozásnak. Az elsődleges és legfontosabb indok, amiért nem felel meg, az, hogy a területén háború zajlik, márpedig ez kizáró ok, hiszen akkor a szövetségeseknek is be kellene kapcsolódniuk a háborúba. (Nem mintha a fegyverszállítások révén nem kapcsolódtak volna már be többen is, de azért ez mégiscsak más, mint amikor a teljes hadseregüket a háború szolgálatába kellene állítani). Azonban ezen túlmenően a NATO-csatlakozás feltétele az is, hogy a jelentkező országban jogállamiság és demokratikus berendezkedés uralkodjon. Márpedig Ukrajnában legendásan rossz a korrupciós helyzet, és akkor még nem beszéltünk az emberi jogi és a kisebbségi kérdésről.

Ha zárójelbe tesszük Moszkva ukrán NATO-csatlakozással kapcsolatos „biztonsági” aggályait, amelyek a háború kiváltó okai között vannak, és feltételezzük, hogy esélyes lehet az ukrán NATO-tagság, akkor ki kell kötni: Kijev először bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét a jogállamiság mellett, amibe beletartoznak a kisebbségi jogok és adott esetben a kisebbségi autonómia szavatolása is. Ezek számonkérése nem olyan nehéz, tekintve, hogy a NATO csak minden egyes tagállam jóváhagyása nyomán bővíthető.

Persze igencsak valószínű, hogy a NATO-csatlakozás ettől még továbbra is csak vágyálom marad Kijev számára. De azért elvárható, hogy egy erre törekvő ország minden tekintetben bizonyítsa, valóban méltó lenne rá.