Utánuk az özönvíz

Az online oktatás buktatóiról, behozhatatlan hátrányairól sűrűn értekeznek illetékesek, mindenki tapasztalja a saját bőrén, mennyire élet-, gyermek-, ember- és tanításidegen ez a módszer. A pedagógusok szerint is összehasonlíthatatlanul kevésbé hatékony, mint a hagyományos tanítás – rengeteg nyilvánvaló okból kifolyólag.

Az új tanügyminiszter pedig mintha izomból, hirtelen meg akarná szüntetni a távtanítás összes hátulütőjét. A minap ugyanis bejelentette, a virtuális tanítás okozta lemaradások pótlásaképpen a második félévben – ha törik, ha szakad – személyes részvételű órák keretében kell behozni a lemaradást, tanárnak és diáknak egyaránt több ideig kell az iskolában ülnie, mint a járvány előtt, sőt még szombatonként is tanórákat kellene tartaniuk a pedagógusoknak.

Az nem vitás, hogy valamiképpen be kellene pótolni mindazt, ami a járványhelyzet miatt kényszerűségből elmaradt. Annál is inkább, hogy az online oktatás egészen biztosan nem javított azon, hogy a romániai diákok közel fele funkcionális analfabéta. Sőt valószínűsíthető, hogy inkább rontott. Viszont felmerül a kérdés: miként is képzeli el a tárcavezető, hogy a második félév elején, a járvány miatt nagymértékben homályos jövőkép ellenére határozottan kijelenti: a hagyományosnál is intenzívebb személyes iskolai jelenlétet rendel el. Most, amikor a pandémia közel sem csengett le, sőt egy új, agresszív vírustörzs jelent meg, miként lehet magabiztosan terveket szőni a következő hónapokra vonatkozóan? Vajon a kötelező távolság betartásához honnan lesz nagyobb tér az iskolákban?

Úgy tűnik, ez a miniszter is hasonlóképpen cselekszik, mint számos elődje: meglebegtet egy tervnek álcázott kósza ötletet, valami olyasmit, aminek közel sem adottak a feltételei, ami sem nem átgondolt, sem nem kivitelezhető józan ésszel. Aztán hogy az megtörténhet, vagy sem, van-e reális alapja, vagy nincs, más kérdés. Legfennebb másképp alakulnak a dolgok. Fő, hogy a szervezés, tervezés, az ígéretek terén haladjunk csak szépen előre. Aztán hogy mi lesz a valóságban, a gyakorlatban a kényszerű távoktatás és a tanügyi rendszer eleve meglévő hibái miatt is nehézkesen működő oktatással, annak csak a Jóisten a megmondhatója. Az egymást váltó miniszterek pedig, úgy tűnik, továbbra is megtartják szokásukat: meglebegtetnek egy-két meredek, a megszokottat felforgató ötletet, aztán utánuk az özönvíz.